A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 36. (Békéscsaba, 2012)

Bódán Zsolt: Ünnepek és hétköznapok. Egy gyulai polgárcsalád élete a Horthy-korszakban

Bódán Zsolt

apsikám, pepikém).55 A gyermekek legfőbb elfoglaltságát természetesen ekkor is (a tanulás mellett) a játék jelentette. A Sztojanovits lányoknak viszonylag kevés játékuk volt, s azt rendszerint karácsonyra kapták.56 Év közben még születés- vagy névnapok alkalmával sem volt szokásban a játék ajándékozása. A barátok rendszerint a rokonságból, valamint a hasonló társadalmi állású gyermekek közül kerültek ki, bár ez alól kivételek is adódtak: Sztojanovits Katalin kedves barátnője volt például a házmesterük hasonló korú lánya, akivel gyerekkorukban gyakran homokoztak együtt az udvaron. Ezenkívül három közelebbi barátnője volt, mindhárom az iskolából. Közülük egy, a tágabb rokonságba tartozó s a közelben lakó kislánnyal találkozhatott rendszeresen, szüleik engedélyével pedig gyakran sétálhatott az utcájukban.57 A barátságok ápolásának különleges alkalmát a gyermekzsúrok jelentették, bár ezek nem voltak túl gyakori események: évi két-három alkalom a baráti körben. Ezek az összejövetelek gyakran, de nem feltétlenül estek a vendéglátó névnapjára, ilyen esetben természetesen illett valamilyen ajándékot is vinni. A vendégek rendszerint délután négy órára érkeztek, és hétig maradtak. Először habos kávét, kakaót és süteményt fogyaszthattak, majd kezdődött a játék. A zsúrokra illett ünnepélyesebb ruhában menni, de nem nagyon kiöltözve, hogy szabadon játszhassanak a gyerekek.58

55 „Mind a ketten úgy szólítottak: Lilikém és Katikám, sose úgy hogy csak Kata vagy Lili, hanem Lilikéin, Katikám! [...] Mi tegeztük mind a kettőjüket, apám magázta anyámat, anyám tegezte apámat. [...] Mi tegeződtünk, és én rettenetesen szerettem becézni, és apám hagyta, hogy becézzem. Anyám nem. [...] Apsikám meg Pepikém meg szóval mindenféle ilyesmi neveket így adtam neki, meg fésültem, és ő hagyta. Szóval állítólag én voltam a kedvenc, de nem kedvenc, én kényezettem apámat. ” Egy generációval korábban még egészen más megszólítási gyakorlat élt a családon belül: „Apámék még magázták a szülőket, mert emlékszem, hogy apám még az édesanyját magázta. Az öccse, Lajos öccse - aki tizenegy évvel volt fiatalabb, azt hiszem, mint apám - magázta apámat, de apám tegezte az öccsét. ”

56 „Emlékszem, borzasztó nagy öröm volt nekem, kofferes babát kaptam egyszer karácsonyra. Az olyan volt, mint egy kis koffer tényleg, és ahogy kinyitotta az ember, akkor benne volt a baba, és ilyen emeletes volt, vagy hogy mondjam, és ott ült. Es ruha volt, két ruha [...] és lehetett öltöztetni. Meg volt egy madár, annak meg haja volt, valódi haja énszerintem [...] mindenesetre meg lehetett fésülni. ” „Ilyen homokozó játékok, meg formái a homokozónak, ilyenek voltak. Általában ilyen pléh, gondolom, és be volt festve valamivel, mindenféle alakot lehetett kinyomni, hát úgy hívtuk, hogy tortának, ugye gyerekek, mert tortának nézett ki, de más játék? Társasjáték esetleg, még az volt, [...] hogyha mondjuk valamelyik kislány eljött, akkor azzal tudtunk játszani. ”

57 „Szóval olyan egyívásúak voltunk, hogy így mondja az ember, olyan összhangban voltak a gyermekek is, a szülők is, akikkel ismeretségben voltak, de sose mondták, hogy ezzel barátkozz, vagy azzal barátkozz, hanem akivel az ember akart, azzal barátkozott, és azzal jó barátságba volt, de mondom, legtöbbet a házmester, azoknak volt, nálam valamivel fiatalabb volt a kislányuk, és azzal remekül el tudtunk játszani nyáron a homokozóba. ”

58 „így egyszer-egyszer ha gyerek zsúr volt, de hát én nem is tudom, hogy nálunk kétszer-háromszor, hogyha volt összesen gyermekkoromban. Másiknál, harmadiknál, negyediknél... szóval ritka esemény volt, hogy zsúrba menni. [...] Általában négy órakor kezdődött, és általában hét óráig. Akkor vagy a szülők jöttek értünk, vagy a háziak mondták, hogy hazakísérik az embert. [...] Általában habos kávé vagy kakaó volt, ki melyiket kérte. A habos az olyan ritkaság volt akkor. Az ilyen zsúrokon habos kávé meg kakaó, még valami tésztaféle volt általában, nem torta, hanem tészta. [...] Semmi flancolás, vagy olyan hogy kiöltözni olyankor, vagy hogy mondj am...hát rendes ruhába természetesen, olyanba mondjuk... nem éppen amibe iskolába járt az ember, hanem hát volt olyan, hogy azt nem vette fel az ember, csak hát ha mentünk valahova. ”

190