A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 36. (Békéscsaba, 2012)
Németh Csaba: Miért halt meg Mány Erzsébet?
Németh Csaba Mindenki fellélegezhetett, azt hihette, hogy az esetnek nem lesz következménye. Végül is a rend helyreállt, nem történt semmi jóvátehetetlen. A hatalom azonban nem így gondolta. Nem bírta elviselni, hogy akad még olyan hely az országban, ahol a forradalom leverése után hat héttel is van olyan csoport, amelyik packázni mer vele, amely megkockáztatja a fegyveres ellenállás lehetőségét! A megtorlás Letartóztatások A karhatalom aznap nem ment ki Váriba. Inkább kivárt. Másnap azonban a rendőrség az eljárást megindította, és az elkövetőket kezdte őrizetbe venni. A résztvevők közül Hupli László és Arató Zoltán disszidált, a többieket a karhatalmi egység letartóztatta. Farkas, Zsótér, Szilágyi, Boros és Rusz már az első napon, december 18-án fogdába került. 20-án követte őket Bay, majd a következő napon Szántóra, Székelyre, Szabóra, Berárra, Kissre és a két Erdősre is sor került. Dandét és Túrit csak 27-én tudták kézre keríteni, Mány elfogására pedig még később került sor.55 Arról, hogy az esemény és a letartóztatás között hogyan teltek főhősünk napjai, így vallott: „A következő nap Békéscsabán voltam bevásárolni, közben találkoztam Bubival, aki mondta, hogy a rendőrség a társaságból sokat összeszedett, így jó lesz vigyázni. Elmentem Borost figyelmeztetni. Ugyanakkor a bányászfiú mondta, hogy ő pedig a többit figyelmezteti. Másnap értesültem, hogy édesapámat bevitték, ez kb. 19-én lehetett, én ekkor kimentem a Városerdőbe, és ott a határban tartózkodtam. ...bejártam a városba élelmiszert vásárolni. 10 napig szalmakazalban aludtam. Karácsony után bementem nagybátyám tanyájára Remetén, mondtam, hogy keresnek, félek itt tartózkodni. Ő azt mondta, hogy egy éjszakára ad szállást, utána menjek tovább. ... Ezek után 3-án délelőtt fogott el a rendőrség Sándorhegyen ...Közben ugyanis egy asszonynak elmondtam, hogy benne voltam a fegyveres akcióban, és leszereltük a gyulavári határőrsöt, és ezért bujkálok. Gondolom, ő jelentett fel, mert pénzért akart rejtegetni".56 A családtagok visszaemlékezései némiképp eltérve adják elő a történteket. Mány Mária szerint valaki másnap reggel 6 órakor kopogtatott be azzal, hogy Erzsi meneküljön, mert keresni fogják. Mány Rozália pedig úgy tudta, hogy a testvére Remetén bujkált a rokonoknál. Öccse, aki akkor 17 éves volt, vállalta, hogy átússzon a jeges Fehér-Körösön, mivel a hídon katonák járőröztek, hogy kimenekítse Erzsikét Jugoszláviába. De már későn ért oda. Éjszakánként a szántásokat is reflek- torozták, szerinte ezért tudták elfogni a testvérét.57 55 ERDMANN 2006b 587, 511-512; ERDÉSZ 2007. 50. 56 ERDMANN 2006b 492. 57 BOCA 2006; SARUSI 1989. 6. 216