A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)
Brauer-Benke József: A tárogató története
A tárogató története víz általi veszély és az idő jelzése, az általuk használt hangszer pedig a példák alapján valamely nyelvsíp és a trombita volt. Györffy György az Árpád-kori szolgálónépek településeinek vizsgálatakor a Veszprém megyei, 1272-1325 közötti időszakból származó „terram Goydusbog- dan” lakóit gajdos-dudás zenészeknek azonosítja.38 Azonban az 1272-1325-ös keltezésű oklevélben említett Goydusbogdan helységben egy 1351-es adat szerint „trum- batores”, vagyis királyi trombitások éltek, és egy 1488-as adat szerint ezzel a hely- lyel azonosítható „Kysbogdan” birtokosa, „Trombitás Balázs”.39 A Schlágli szójegyzékben a latin „tíbia” megfelelőjeként bukkan fel a gajd kifejezés, ezért Pais Dezső úgy gondolja, hogy erős, harsány, vastag hangot adó hangszertípust jelölhettek vele.40 Zolnai László a Schlágli szójegyzék gajd-síp-tíbia jelentéstartalom miatt a Gajdosbogdány helységnevet szintén Síposbogdánynak értelmezi.41 Lajtha László is felveti annak lehetőségét, hogy a Gajdosbogdány helységnév a királyi trombitások és síposok lakóhelyét jelentheti.42 Henry G. Farmer szerint a gajd elnevezés eredeti arab alakjában ghaifa, illetve ghayta, gha’ita vagy ghita alakjaiban a hengeres furatú nyelvsípokat vagy a kúpos furatú oboaféléket jelöli a volt muszlim spanyol területeken és Észak-Afriká- ban.43 Azonban Henry G. Farmer szerint a szó nem arab eredetű, hanem a vulgaris latin wactare szóból, illetve a korai francia guetter kifejezésből eredeztethető, amelyekből a középkori angol way te és a modern angol wait is származik. A szó az eredeti latin és francia jelentésében azokra a személyekre utalt, akik a nyelvsípjaikkal éjjelente óránként jelezték az időt. Galpin szintén kiemeli, hogy a 13. század elején az angol éjszakai toronyőrök a wachtman-ek hangszere a wayghte vagy way te pipe, ami vagy salmej vagy kisebb síp volt. Az általuk előadott esti szignálsor volt a „a good noise” vagyis a „bon gayte”.44 Ezért nem kizárható, hogy a 13. században gajd-nak nevezett hangszer az Árpád-kori szolgáló népek toronyőrének hangszere volt, mivel a kötelező templomépítések és a recens tűzveszély miatt az Árpád-kori szolgálónépek között valószínűbb, hogy toronyőröket kell feltételeznünk és nem dudásokat. Éri Péter a középkori dudaelnevezéseket vizsgáló tanulmányában kiemeli, hogy a Schlágli szójegyzékben a gayd szó tibia megfelelésben található, amelynek jelentése a további szótárakban síp, tárogató síp, billegető síp.45 Megjegyzendő, hogy a Schlágli szójegyzékben a tíbia-gayd szó mellett megtalálhatóak a buccina38 GYÖRFFY 1972. 298. 39 ZOLNAY 1977. 268. 40 PAIS 1975. 180. 41 ZOLNAY 1977. 236. 42 LAJTHA 1992. 190. 43 FARMER 1991. 1027-1028. 44 GALPIN 1965. 119-120. 45 ÉRI 2001. 254. 287
