A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)

Csobai Erzsébet - Majoros Gábor: A nyulak tüdőférgeinek köztigazdái és a végleges gazda fertőződésének módja

A nyúlok tüdőférgeinek köztigazdái és a végleges gazda fertőződésének módja

5. Nyáron tizenegy alkalommal gyűjtöttünk mezei nyulaktól származó természetes bélsárhullatékot. Az egy-egy alkalommal gyűjtött mintában valószínűleg sok egyedtől származó bélsár volt, mert azok néhány esetben akár 20-30 különböző helyről származtak. Ezt az egyedszámot azonban nem lehet teljes biztonsággal megállapítani, hiszen egymástól nagy távolságban talált hullaték is származhat ugyanattól az egyedtől, illetve azonos helyen különböző korú hullatékok is megfigyelhetők, melyek esetében szintén nem állítható biztosan, hogy azok nem azonos egyedtől származnak. Az is előfordulhat, hogy egy példány sok kis mennyiségű bélsarat ürít egymástól kis távolságra, vagy egyszerre nagyobb mennyiséget hagy egy helyen, ami szintén nehezíti a talált bélsár egyedi eredetének megállapítását. A tizenegy alkalommal gyűjtött mintából hat esetében sikerült csigamaradványokat detektálni, melyek valószínűleg csupán egy-egy egyedet képviseltek a több egyedtől származó mintában. A maradványok kevés, apró töredékek alakjában voltak felismerhetők. A legtöbb héjtöredék alapján az elfogyasztott fajt és példányszámot nem lehetett meghatározni, de a Békéscsaba mellett gyűjtött mintákban a Monacha cartusiana, a Csíki-hegyeken gyűjtött mintákban pedig a X. obvia, az Aegopinella minor, a Granaria frumentum (6. kép) és az Acanthinula aculeata fajok jelenlétét meg lehetett állapítani. Az Aegopinella minor, a Granaria frumentum és az Acanthinula aculeata fajok 0,5 cm-nél kisebb héjnagyságúak, és töredékük friss állapota (a rajtuk lévő conchiolin réteg) alapján az elfogyasztásuk alkalmával élő egyedek lehettek. A többi faj héjtöredéke kopott volt, tehát már az elfogyasztás előtt elpusztult csigák héjtöredékei is lehettek, amelyek a növényzet fogyasztása közben a levelekre tapadva kerülhettek a nyúl emésztőrendszerébe. A másik két csigafaj nagyobb testű, kifejlett korában 1-2 centiméteres héjnagyságú állat. A nyúl által elfogyasztott M. cartusiana és X. obvia példányok juvenilis egyedek is lehettek, mivel e nagyobbra növő csigáknak is csak a fiatal egyedekre jellemző, vékony héjdarabkái kerültek elő. Ezek szerint a mezei nyúl nyáron az aprótestű csigákat élő állapotban is elfogyaszthatja, de valószínűleg csak igen kis mennyiségben.

6. A Csíki-hegyeken lévő élőhelyen 15 csigafajt gyűjtöttünk (1. táblázat), amelyek között 12 volt az 1-10 mm-es héjnagyságú faj, és ezek példány száma több mint negyvenszerese volt a náluk nagyobb, aduit korban legalább 1,5 cm-t elérő csigáknak. (A kicsi és a nagy héjú fajok héjméreteit, illetve a gyűjtött példányaiknak a mennyiségét a Függelékben szemléltetjük.) A gyűjtött példányok zöme üres héj volt, mindamellett az ottani élőhely fajarányait tükrözte. A nagyobb héjú fajoknak is több fiatal, kistestű példánya volt gyűjthető, de ezekről feltételezhető, hogy nagyobbra is nőhettek volna. Ettől függetlenül a kicsiny csigák jóval nagyobb számban voltak, mint a nagyok, mert a parányi fajok egyedszáma lényegesen meghaladta a nagytestűekét.

A vizsgált talajmintákban a Truncatellina cylindrica az összes példány 81%-át tette ki, vagyis ez a faj dominált az élőhelyen. Mondhatnánk, hogy csupán e faj miatt billen a mérleg az apró fajok javára, de még ha ezt a fajt el is hagyjuk az össze61