A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)
Novák László Ferenc: Adatok az Alföldre, Békésbe, a XVIII. században végbement migrációhoz Kis-HOntból
Novák László Ferenc kőrös).11 Tekintettel arra, hogy a földesurak elmenekültek a törökök által megszállva tartott területekről, itt nem alakulhatott ki, illetve nem fejlődhetett teljes egésszé a jobbágytelek-szervezet. A mezővárosi hatalom (a magisztrátus mint a földesurak reprezentánsa) gyakorolta a földesúri jogokat, s juttatta földbirtokokhoz a mezővárosi cívisgazdákat. Kötetlen birtokviszonyok és határhasználati rendszer alakult ki. A földbirtok nagysága nem került limitáció alá, mint történt az Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd esetében. A XVII. század végétől kezdődött a rendi restauráció, s ennek következményeként - a Neoaquistica Comissio előtt történt birtokigazolások birtokában - a szabad, kötetlen birtokviszonyok hátrányt szenvedtek. A földesurak saját, majorsági gazdálkodásra kívántak berendezkedni, s ezért a jobbágyok által használt földterület nagyságát korlátok közé akarták szorítani. Kecskemét és Nagykőrös a XVIII. században is képes volt megőrizni viszonylagos önállóságát, szabadalmas mezővárosokká váltak.11 12 Az 1767-es úrbéri törvény nagy veszélyt jelentett számukra, mivel - paradox módon - az úrbérrendelet a földesuraknak kedvezett, akik a jobbágytelki viszonyok kialakítására, a szabad jobbágybirtok megcsonkítására törekedtek. Kecskeméten és Nagykőrösön ez nem valósulhatott meg. Mindkét mezővárost számos földesúr birtokolta. Kecskeméten ugyan a Koháry grófi família megvetette a lábát, majorsági gazdálkodásra képes volt berendezkedni, de nem a cívis jobbágygazdák rovására (birtokukban tartották Kecskemét pusztáit, a szikrai Szent Lő- rincet és Vacsot), s a jobbágygazdákat nem szorították a jobbágytelek-szervezetbe. Nagykőrösön is hasonló volt a helyzet. Itt azonban a földesurak - jóllehet, a Keglevich grófok erre kísérletet tettek - nem tudtak majorsági gazdálkodásra berendezkedni, továbbra is érvényben maradt a kötetlen birtokrendszer, a szabad határhasználat. Nem vált ismeretessé az, hogy egy-egy jobbágy hány telkesnek minősül, s milyen nagyságú a birtoka, azaz vita tárgyát képezte - az 1756-os „ex usu” és az 1773-as „ex jure proportionális” per kapcsán -, hogy melyik földesúrnak mekkora a földbirtoka és kik a jobbágyai. Ez a törekvés sikerrel járt azonban Cegléd esetében. A testületi földesúr, a Clarissa apácarend (a Neoaquistica Comissio 1734-ben igazolta birtokjogukat), majd az örökébe lépő vallásalapítványi uradalom felszámolta a szabad jobbágyparaszti birtokrendet az 1770-1780-as években, kialakították a jobbágytelkeket, a jobbágygazdákat a jobbágytelek-szervezetbe kényszerítették. Cegléd határa első osztályúnak minősült. Az úrbéri törvény alapján egy egész telkes jobbágynak ugyan csak 24 hold szántó és 12 hold kaszáló rét (összesen 36 hold) lehetett volna a birtokában, de ennél azonban nagyobb földterülettel rendelkezhettek. Mivel az egyes cívisgazdák kezén nagy földbirtok halmozódott fel, nem lehetett végrehajtani az úrbérrendeletet. Kudarcra lett ítélve a hatalmas határ három nyomásra történő felosztása is, megmaradhatott a mezei kertes-tanyás gazdálkodási rendszer (csupán a fertályos, 2/s és félfertályos, 1 /s telkes jobbágyok kapták ki három kalkatúrában az úrbéri telki földbirtokukat). Annak ellenére, hogy a földesúr 11 NOVÁK 1994. 12 NOVÁK 1986; NOVÁK 1997. 236
