A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Mihályról, a festő nevét viselő múzeum új állandó Munkácsy-kiállítása bemutatásának ürügyén
Gyarmati Gabriella E kosztümös szalonképek38 tehát nem a 17. századi holland életképtípus reinkarnációi, hanem egy, a közkedveltsége miatt több évszázadon keresztül életképes műfajnak a mester korában divatos és népszerű stílus szerinti megnyilvánulásai. És mindez teljességgel hiteles tálalásban: a valótlannak, a hamisnak itt nincs helye, hisz akkor a kép, jövendő tulajdonosának falán függve pillanatok alatt önmagát leplezné le. Bizonyos fajta elkésett romantikus esztétikai érzékenység és állásfoglalás hívja életre ezt a képtípust, amelyen koridéző (és hangulatkeltő) céllal alkalmazott viselet (XIII. Lajos korára hangolt) és berendezés, kompozíció, fény- és színhasználat figyelhető meg. A teljes valóságillúzió célját szolgáló alak- és tárgycsoporttal kapcsolatban Munkácsy legfontosabb feladata a jelenet élettel való megtöltése. A varázslatos múlttal történő szembesülés már a 19. század utolsó harmadában sem tűnik elegendőnek ahhoz, hogy ámulatba ejtse a nézőt, tehát kosztümös színjáték egy-egy jelenetének megfestésénél többet kell nyújtania. Ezzel együtt be kell látnunk, kifinomult kísérletező hajlamát a festő e képeken dolgozva nem bontakoztathatja ki. És, hogy milyen témákat dolgoz fel Munkácsy ezeken a kosztümös képeken? Szerelmeseket ábrázol, zenehallgatást, a korábbiakban már több ízben megfestett két család újabb variációját bontja ki, és hasonlóképpen többször dolgozza fel a levelet olvasó lány problematikáját is. A levélolvasás variációi egymással is rokonságot mutatnak, de egyértelműen kötődnek két évszázaddal korábbi németalföldi elődeikhez: Dirck Hals, Gerard Terborch, Gabriel Metsu és természetesen Johannes Vermeer azonos témát feldolgozó műveihez. A képet felajánló tulajdonos nagymamája, az itt tizenkilenc éves Jeanne Bian-Molitor a Munkácsy által is kedvelt, a kép bal oldalára komponált ólomvázas üvegablakon beáramló fényben fürödve emeli tekintetét egy, e táblán nem látható, csupán a Flört végleges kompozícióján szereplő férfifigurára. A leánynevelés szempontjából századokon át olyannyira fontosnak tartott hímzés eszköze, az állványos ráma előtt ülő nő öltözéke teljességgel hasonlónak tűnik a Ballada39 című kép nőalakjának viseletéhez, ahogyan a mellette elhelyezett, vörös virágpamacsokkal ékes növény is ugyanaz a fajta lehet. Az előbbinek egyszerű a magyarázata, a műteremben fellelhető eszköztár jelmezeinek és kellékeinek ismételt használatáról van szó. A képet a tulajdonos családjának emlékezete szerint Jeanne Munkácsytól kapta, mely információt Boros Judit egy, a mester számlakönyvében szereplő bejegyzés nyomán valószínűsíthetőnek ítél. (A nyilvántartás bejegyzése: „Léopoldnak festett XIII. Lajos korabeli kép”.40) A festmény Békéscsabára kerülése után végzett restau38 A kosztümös szalonképekke! kapcsolatban Végvári Ernest Meissorier hatására utal (VÉGVÁRI 1958. 224). Meissorier ábrázolásai (a kétségtelenül jogos megállapítás mellett) azonban kevesebb novellisztikus vonást hordoznak, mint azt az esetleges eredeti holland „példa képeken” láthatjuk. 39 Ballada (1888; olaj, vászon; 151,1 x 120,7 cm; jelezve jobbra lent: M. de Munkácsy; v. Pákh Imre gyűjteménye, USA). 40 Szakvéleményében idézi Boros Judit. 1. p. 320
