A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Mihályról, a festő nevét viselő múzeum új állandó Munkácsy-kiállítása bemutatásának ürügyén
Gyarmati Gabriella Újoncozás (1878; olaj, vászon; 127 x 196 cm; jelezve balra lent: Munkácsy M.; Magyar Nemzeti Galéria; leltári szám: 58.85) Az egyik feltételezés szerint Munkácsy kevés, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc témáját feldolgozó műveinek egyike az Újoncozás című késői életkép (9. kép). (A másik vélemény szerint a kép később játszódó jelenetet mutat, akkoriban a bevonulok általános szokásként feltűzték a nemzetiszín kokárdát.) Ismeretes, hogy Munkácsy vágyott a hazai elismerésre is, amivel esetleg ösz- szefüggésbe hozható, hogy többször választott magyar témát. (Egyébként ebben az időben még nem kelt feltűnést, hogy valakit erős szálak kötnek saját nemzete történelméhez és esetleg mítoszaihoz.) E kép ötlete egyébként is itthon tett látogatásakor fogalmazódott meg benne. Ha az elsőként vázolt alternatíva álláspontjára helyezkedünk, láthatjuk, az Újoncozás, de a Tépéscsinálók19 és a korai, 1868-ban készülő, Az isaszegi csatatér20 című kép is együttérzéssel, odaadóan, de szentimentalizmus nélkül tárgyalja az elbukott forradalom és a levert szabadságharc néhány kiragadott, hol általános, hol konkrétumokhoz több szállal kötődő jelenetét. Az Újoncozás ezen olvasat szerint azt igyekszik erősíteni, hogy a nép hitt a forradalom eszméjében, és együtt érzett a katonákkal; aki tudott, segítséget nyújtott (Tépéscsinálók), akinek ez nem volt elegendő, az be is állt a harcolók közé (Újoncozás). Az e táblán látható jelenet szereplői bíznak a győzelemben. Első sikerük, hogy bevétettek a hadsereg soraiba. Ők lehetnek a jövő hősei. A háttérben egy félreeső, sötét ablak zugába húzódott férfi irigységgel vegyes szomorúsággal figyeli a többieket, láthatjuk, ő nem mehet. Olyan képességek megnyilvánulását olvashatjuk le erről a tábláról, melyeket Munkácsy már a Siralomház megfestésekor is birtokol. Egyrészt képes arra, hogy a kompozíció figuráit a megmutatni kívánt jelenet, az elmesélésre szánt történet szereplőivé tegye, másrészt a mimika és a gesztusok segítségével sajátos reakcióval ruházza fel figuráit, amelyekkel tulajdonképpen beszélteti őket.19 20 21 A Munkácsy népi életképeinek nemzeti jellegével kapcsolatos, száz évesnél is régebbi keletű vita eredménye még ma sem egyértelmű. Lyka Károly ekképpen fogalmaz 1891-ben: „e képek a színpadról, és nem a mi népünk életéből vannak véve, hogy azok egy iskola, és nem egy forrón érző szív művei; hogy azokban van ugyan elég magyar kosztüm, de nem lengi át semmi igaz magyar szellem”.22 A Munkácsy Mihály Múzeum Munkácsy-relikviagyűjteményében lévő magyaros és 19 Tépéscsinálók (1871; olaj, fa; 141,3 x 196 cm; jelezve balra lent: Munkácsy M 1871; Magyar Nemzeti Galéria letét; leltári szám: LU. 67.7). 20 Az isaszegi csatatér (1867-1868; olaj, vászon; 41,5 x 62,2 cm; jelezve jobbra lent: Munkácsy M.; Magyar Nemzeti Galéria; leltári szám: 1821). 21 A Munkácsy művészetében 1876-ban kezdetét vevő változás után is olykor-olykor visszakanyarodik realista korszakának témáihoz, alakjaihoz, de ezek a művek egyre ritkábban jelentkeznek. E műcsoporthoz kapcsolódva utolsóként a Sztrájkot festi meg. 22 LYKA 2005. 201. 314
