N. Varga Éva, Szatmári Imre szerk.: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 32 (Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008)

Deli Tamás: Adatok a Tiszántúl szárazföldi csigafaunájához II. Nyírség

cénkori maradék-faunának tartja; maradványa volna annak a faunának, mely a jégkor zord klímájának hatása alatt lemenekült az enyhébb Alföldre, majd a klíma újra való kedvezőbbé váltával ismét visszahúzódott a hegyekbe. De itt maradt belőle mutatóba a bátorligeti láp faunája nyilván azért, mert e terület helyi viszonyai továbbra is lehetővé tették azt, hogy ezek a hegyi fajok ott tovább is fenntarthassák magukat. ... A bátorligeti fauna az Alföldön valamikor ha nem is általánosan, de messze elterjedt faunának utolsó maradványa. Jellegét tekintve pedig nem nevezhető „hegyinek", hanem „erdeinek", hiszen a vitatott fajok túlnyomórészt elsősorban és leghelyesebben erdei állatokként jellemezhetők. ...Hogy a változás mikor ment végbe, arra semmi biztos útmutatónk sincs. ... magyarázatért semmi esetre sem szükséges visszamenni a jégkorig, mint Dudich tette, vagy Fejérváry, aki ugyancsak a jégkor befolyásával magyarázza a Lacerta vivipará-mk az Alföldön való előfordulását."

30 Soósnak teljes mértékben igazat kell adjunk, miszerint a bátorligeti fauna alapvetően erdei jellegű. Igaz - erre ő is kitér -, hogy a fajok nagy részének az elterjedése a Kárpát-medencében elsősorban hegyvidékhez kötött, de attól például északkelet felé a síkságon is elterjedtek. Számukra két egymással szoros kapcsolatban lévő környezeti tényező a meghatározó; a megfelelő páratartalom és a megfelelő fénymennyiség. Az ideális kombinációt a zárt erdei vegetáció több formája biztosítja. Nem véletlen, hogy a szóban forgó fajok ezekhez a növényzeti típusokhoz ragaszkodnak. Mint fentebb említettem, a holocén szelvény faunája gyakorlatilag megegyezik a területre nézve a teljes faunaképpel. Néhány fajt azonban nem sikerült megtalálni a szelvényben (ilyen a Columella edentula és a Vitrina pellucida). Ezek vagy nem kerültek a mintákba, vagy pl. a Vitrina pellucida esetében tönkremehetnek (igen vékony héjjal rendelkezik) a fosszilizáció, netán éppen az iszapolás során. Nem tartom valószínűnek, hogy ezek nem éltek korábban a területen, hiszen pl. a Columella edentula az eljegesedések idején is jelen volt az alföldi löszökben. A teljes faunaképet szemlélve egy jogosan gazdagnak nevezhető közép-európai lomboserdei faunát látunk (pl. az összes orsócsigafaj ilyen), igen figyelemre méltó színező elemekkel. Mivel ehhez hasonló fauna legközelebb az Erdélyi-szigethegység és valószínűleg a Szilágyság erdeiben tenyészik, nyilvánvalóan előfordulnak benne kárpáti endemizmusok is (Monachoides vicinus, Perforatella dibothrion). Ezen túlmenően azonban déli és ugyanakkor északi származású faunaelemek is jelen vannak vagy jelen voltak a láp körüli erdőkben. A Pomatias rivularis egyértelműen pontuszi faj. Hozzánk legközelebb összefüggő areája az Al-Duna menti karsztterületeken van. Ettől északra a legújabb Arad megyei (Románia) kutatásaink szerint van egy elszigetelt állománya a Maros mentén is Cäprioara (Kaprevár) falu közelében, szintén karsztvidéken (más északabbi lelőhelye egyelőre nem ismert a Kárpátok vidékén). További déli elemnek tekinthető a Granaria frumentum és a Mediterranea inopinata is, összefüggő areájuk a Tiszántúlon Békés megye déli részén és Csongrád megyében található. Fontos megjegyezni, hogy a paleoökológiai kutatások szeSOÓS 1928. 105.