N. Varga Éva, Szatmári Imre szerk.: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 32 (Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008)

Seres István: A kurucok téli szállásai Geszt, Körösnagyharsány és Mezőgyán térségében (1674-1685)

ról szóló híradások alapján következtethetünk Hatházy és tisztjei előéletére, valamint a kezük alá tartozó katonaság jellegére. 1684 tavaszáról rendelkezésünkre áll egy Thökölynek írt levél, amelyben a fejedelem hívei tudósítják urukat a Bihar vármegyében történtekről, és többek között egy Geszten és környékén újabban szerveződött kuruc csapatról is hírt adnak. A jelentés írói ugyan nem nevezik meg magukat, Hatházy Gergely alig három héttel később írt levelével való összevetése alapján azonban mind az ő személyük kilétére, mind pedig a jelentés készültének hátterére fény derül. Március 24-én, Thököly előbb Szalontáról, majd Berekböszörményből eltanácsolt, s végül Keresztesen (Mező-, ma: Biharkeresztes) megállapodott hívei tudósították urukat, hogy már egy hete átjöttek Szalontáról Thököly jószágába, igaz, a fejedelem parancsa nélkül, ugyanis a szalontaiak kijelentették, hogy sem szénát, sem abrakot nem adnak nekik, mivel szerintük nincs is. Ez igaz volt, mivel a lovaik már azelőtt három nappal is csak „ház födéllel" és máshonnan hozott abrakkal élhettek. Mivel a Körösön túli területeken már nem „alkalmas helyük", Beregböszörménybe akartak beszállni, azonban a helyiek nem engedték be őket. A végén csak éjszakára akartak bekéredzkedni, ám Pap György néhány katonájára nézve még azt sem engedték meg nekik, és nyíltan tolvajoknak nevezve Thököly jószágába irányították tovább őket. Ezért kénytelenek voltak ide beszállni a katonasággal együtt, de azokat három nap múlva ugyancsak kizavarták, és Váncsodra szorították őket. Azt, hogy meddig maradhatnak ott, nem tudták. Mivel a tavaszi áradás már lement, a folyók apadása miatt az ellenség rajtaütésétől is egyre inkább tartani lehet, arról nem is beszélve, hogy a kuruc katonaság távolabbi szállása miatt megfelelő védelmük sincsen. A katonák is egyre nehezebben viselték a mostoha állapotokat, mivel folyton újabb szállás után kell nézniük, amit a helyi lakosság is egyre nehezebben viselt el. Igaz, Thököly parancsát a katonák sem akarják megvetni, és amíg lehet, szeretnének Keresztesen maradni, a katonaság nélkül azonban már addig is csak a maguk szerencséjével tudtak boldogulni. Amíg lehet, kitartanak, és addig a hadaktól sem szakadnak el, amíg Thököly parancsa nem jön az elindulásra. A juhokat az áradások miatt nem tudják felhajtani, most Fehér Mihályt küldték hét esküdttel azok összeszedésére, de még azt sem tudják, hogy hová, milyen határra fogják terelni a nyájat. A kevés megmaradt szarvasmarhára vigyáznak. A fentiekből kiderül, hogy Thököly néhány híve lovas katonaság kíséretében tartózkodott a térségben, ám sem a levélírók (Thököly „méltatlan szolgái közönségesen"), sem a katonaság kilétére nem derül fény. A beszámoló azonban megemlékezik egy Kovács János nevű geszti férfiról, aki hadat kívánt fogadni Thököly hűségére, és a hírek szerint már nyolcvan ember kezet is adott neki. Petneházy Dávid ezereskapitány meg is tette hadnagynak, melyről a kinevezési oklevelet is megkapta. Mihelyt azonban „onnan fellyül" leérkezett, a környékbeliek rögtön bevádolták a török uruknak, aki rögtön kijött Gesztre, és elfogatta az újonnan kinevezett kuruc