A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 30. (Békéscsaba, 2007)

Gyarmati Gabriella: Exhibitions of fine arts and applied arts in the Munkácsy Mihály Museum between 2001 and 2004

Gyarmati Gabriella Papp Zoltán - szintén hűen önmagához - újra cizellált finomságú, gondosan felépített kompozíciókat hozott. A Kötéltánc finoman karikaturisztikus, misztikus, ezáltal kissé modoros színezetű pillanatkép. Az absztrakcióba hajló, kristályszerkezetre emlékeztető részek a jelenet tér- és időnélküliségét hangsúlyozzák. A Lapjegyzeteken (a Mementon) az akvarell átlátszóságát, fátyolosságát jó érzékkel állítja a kifejezés szolgálatába. Harmadik művén, a Gondolatok egy rajzoló tollából című grafikáján álcázásképpen klasszikus hangvételt használ, így könnyebben bújtathatja el a szürrealisztikus elemeket. Papp Zoltán munkáinak aprólékossága mindig és tulajdonképpen méltán nyűgözi le a tárlatlátogatókat. Kolarovszki Zoltán festésmódjára bizonyos fajta mozgékonyság jellemző, számára nem létezik olyan téma, amelyet nyugalmasan lehetne és tudna megmutatni. Zaklatott és vibráló, mégis egységes, koncentrált. A Corpus és a Késes ember nem új művek, de Kolarovszi legkiemelkedőbb munkái közé tartoznak, az alkotó lelki és gondolati irányultságának, festői tehetségének beszédes példái. Az atmoszféra, amit e két táblán belül teremt, elsősorban nem vallásos és nem irodalmi. Inkább az átélés önfeledtségéről beszélhetünk esetében, hogy az ábrázolás tárgyához puszta ürügyként nyúlt volna, fel sem merül. A színekkel és a formákkal szinkronizálja, teszi érthetővé számunkra a képeken feldolgozott, mélyen átérzett isteni és emberi drámát, a történést, a cselekményt. Az e táblák keltette feszültség - továbblépve a szintén az Alföldi Tárlaton látott íriszekkel (Virágok II.) - valamennyire feloldható. A realitáson túlit tárgyaló festészetnél maradva Megyeri-Horváth Gáborról, a tárlat egyik vendégéről szólnék. Corpus - ma immár másodszor - ám jellegében, felfogásában a Kolarovszkiétól teljességgel eltérő szemléletet tükröző előadásban. Itt a test többféle értelmezéssel is bírhat: Az első, miszerint a testi, földi lét átmenetiségét, semmirevaló eszköz-létét, bűnösségét hangsúlyozza. Talán ezért tűnik kézenfekvőnek Franz von Stuck A Bűn című, 1890-es művével való párhuzamba állítás. Másrészt az effajta testábrázolás a külső hatások közvetlen és közvetett következményeként - azaz, ha újszövetségi vonalon haladunk tovább az elemzésben, Krisztus kínzatására kell gondolnunk - az eredeti állapothoz képest szinte a felismerhetetlenségig eltorzult állapotot mutat. A Feltámadáson egy anyagiságát vesztett, szubsztanciálisan redukált testetlen testet szippant fel, olvaszt magába a fény, a feltámadás földöntúli arany fényessége, talán az isteni kegyelem. E két mű esetében a cím túlontúl is meghatározó az értelmezés irányát tekintve, egyértelműen megszabja a gondolkodás menetét, nem hagyva a nézőnek szabadságot. Magam is a csapdájába estem. Szabó Julianna retorikája a keresés bizonytalan stádiumán túljutott, stabil értékrendet, rendszert mutat az esztétikum és a mondanivaló viszonylatában, határozott és határozottan feminin is egyben. A vonallal, a folttal és a színnel való bánásmódjából bizonyos feszültség fakad, ami rokon a természet eredendő dinamikájával, organikus alapjellegével. Műveinek kisugárzása révén automatikusan előhívja közönségéből az azonosulás érzését, erősen absztraháló jellegű fogalmazásmódja ellenére sem marad távol a befogadótól. Egyetlen itt lévő festményén, a legutóbbi Al336