A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 30. (Békéscsaba, 2007)

Deli Tamás: Adatok a Tiszántúl szárazföldi csigafaunájához I. Szatmár-Beregi-sík

Adatok a Tiszántúl szárazföldi csigafaunájához L Szatmár-Beregi-sík való azonosítását egyelőre korainak tartom (ahhoz genetikai vizsgálatokat tartanék szükségesnek), így feltételesen E. fulvus-ként jelölöm őket. Nem fás vegetációk csigafaunájának általános jellemzése a Szatmár-Beregi-síkon (tó'zegmohás lápoktól a félszáraz gyepekig) Tőzegmohás lápok Ezen botanikai kuriózumok a folyók egykori medreiben találtak otthonra. Bár az amúgy is savanyú talajú terület leginkább mészmentes élőhelyeihez tartoznak, mégis találunk rajtuk szárazföldi csigát. Az Euconulus fulvus néhány példánya rovarászok által elhelyezett talaj csapdákból származik. Kiszáradó mocsárrétek Az egész Szatmár-Beregi-síkra nagyon jellemző, sztyeppesedés irányába mutató gyepeken sok-sok mocsárréti és lápréti növényfaj található. Ennek ellenére a bennük található csigafauna az Alföld szárazabb területein is jellemző Vertigo pygmaea-Vallonia pulchella együttes jelenlétét mutatja. A kísérő fajok alapján jól elkülöníthető, hogy inkább nedvesebb vagy inkább szárazabb gyepfoltról van-e szó. A Beregi-síkon az általam vizsgált kiszáradó mocsárrétek a beregdaróci Kisasszony-erdő környékére koncentrálódtak. Növényzetükben több lápréti vagy mocsárréti faj (pl. festő zsoltina, ördögharapta fű) jelenik meg. Az itt feltárt fauna csupán annyiban tért el a hasonló szatmári biotópok faunájától, hogy viszonylag gyakrabban került elő a Vertigo pygmaea, és konstansak voltak az egyedszámok. Ezt azonban az is okozhatja, hogy ezek a foltok természetesebbnek tűntek és rajtuk kevésbé látszottak kezelések (kaszálás, legeltetés) nyomai, mint a Szatmári-síkon. Magaskórósok A Beregi-síkon általam korábban nem vizsgált élőhely. Ennek részben az az oka, hogy elsősorban erdőket tanulmányoztam, másrészt pedig viszonylag ritka vegetációnak találom a területen. Amilyen gyakran lehet találkozni a Nyírségben vagy ártereken magaskórósokkal, annál ritkábban a Beregi-síkon. Úgy tűnik, mintha a magassásrétek vennék át helyüket, amikkel viszont lépten-nyomon lehet találkozni. Eddig egyetlen kicsiny állományt vizsgáltam a magaskórósok közül, amely a Kisasszony-erdőtől délre található egy rekettyés folt mellett. Növényzetében egyéb magaskórós fajok mellett a csalán és a mocsári nőszirom volt a legjellegzetesebb. Talajuk igen nedves, ami meglepő, hiszen néhány méterrel odébb egy sokkal mélyebb fekvésű sásokkal tarkított nyárasban csörgött az avar a szárazságtól. A nedves talaj és hasonló nyírségi vegetációs foltok csigákban való gazdagsága alapján az egyik legbiztatóbb mintavételi helynek tartottam. Érdekes és fontos adat, hogy a ritka kárpáti endemizmus Perforatella dibothrion innen is előkerült. A Be27