Sz. Kürti katalin: Munkácsy-ereklyék és dokumentumok a békéscsabai múzeumban. Második, javított, átdolgozott kiadás (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 29. Békéscsaba, 2006)

Az ereklyék és dokumentumok elsősorban a párizsi éveire (1871-1896) vonatkozóan szolgáltatnak fontos adatokat. Csak egy szegénységi és erköl­csi bizonyítvány, a festő útlevele (23-24. kép; Dokumentumok I. 1-3.) és pár modellfotó reprezentálja Lieb-Munkácsy Mihály 1860 körüli életét és munkásságát. Korai évei Békéscsabához, Gyulához, Gerendáshoz kötődtek. Erről a korszakról többször mesélt, sőt le is írta gyermekkori élményeit Chaplinné kérésére. Ezt többször idézte Malonyay Dezső, feldolgozta Szana Tamás, Móricz Zsigmond, Harsányi Zsolt, majd Végvári Lajos és Czeglédi Imre. Szamossy Elek révén jutott el Munkácsy Aradra, Buziasra, Ormos Zsig­mond gyűjteményéhez, később Pestre. Ott Ligeti Antal és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat segítségével rendszeresen tanulmányoz­hatta a Magyar Nemzeti Múzeum Képtárát, majd fél évig tanulhatott a bécsi Képzőművészeti Akadémián Kari Rahlnál. Korai műveinek témáit a magyar népéletből merítette (Levélolvasás, Regélő honvéd, Húsvéti locsolás). 1865­ben Gerendáson festette a Búsuló betyárt (Déri Múzeum, Debrecen), amely megmutatta a későbbi Munkácsy-művek jellegzetességeit: a mély pszicho­lógiai jellemzés fontosságát, a drámaiságot, az egységes szín- és formavilág megteremtésének igényét. О maga érezte, hogy tovább kell fejlődnie, különösen a rajzolás terén, ezért beiratkozott a müncheni Képzőművészeti Akadémiára. A magyar származású Wagner Sándor tanítványa volt, de jobban hatott rá W Kaul­bach. Itt festette a Vihar a pusztán és a Dűlő szénásszekér című műveit, amelyek részben kötődnek a Lotz Károly képviselte magyar romantikus tájképfestészethez. Nagy hatással voltak művészete alakulására az 1867. évi Párizsi Vi­lágkiállításon látott francia realista festmények. Visszatérve Münchenbe, W Leibllel kötött barátságot, s beiratkozott az Adam fivérek magániskolájá­ba. 1868-ban Düsseldorfba költözött, hogy közelebbről megismerje L. Kna­ust. Első sikerét az Ásító inassal aratta, amelyben sanyarú gyerekkorának, asztalossegéd múltjának állított emléket (69. kép). Festői önállósodásának, merész kifejezésének, egyéni színvilágának fontos állomása ez a Düsseldorf­ban festett kép. Egyre inkább eltávolodott L. Knaustól és Vautiertől, koráb­bi eszményképeitől, és kereste a rokonságot Leibllel, Courbet-vel, a fran­cia realistákkal, illetve magyar kortársaival: Thánnal, Lotzcal, Madarásszal, Paál Lászlóval, akihez szoros barátság fűzte. 1869-ben festette meg a Siralomházat, amelyhez több modellt fotóz­tatott. (A fotók egy része a Magyar Nemzeti Galériában, más része Bé­késcsabán található.) Ez a mozzanat azt mutatja, hogy kétségbeejtő anyagi 9

Next

/
Thumbnails
Contents