A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Seres István: Békés megyei katonák az erdélyi és tiszántúli kuruc hadsereg összeírásaiban (1704, 1706, 1708)

Békés megyei katonák az erdélyi és tiszántúli kuruc hadsereg összeírásaiban gyulaiak közül sokan már 1706-ban bent voltak Sarkadon, míg az - egyébként jelentős számú - békési lakosságból csak elvétve találunk azonos neveket a sarkadi helyőrség katonáival. A tiszántúli kuruc lovasezredekben összeírt nagyszámú békési lakos inkább azt bizonyítja, hogy a Berettyó túloldalára költöztetett békésiek zöme a mezei ezredekbe állt be. 1704-1708 között összesen 16 erdélyi és tiszántúli kuruc ezredben találkozunk Békésről származó katonákkal, és a 26 békési közül heten Kárándy Mihály, hárman-hárman Bessenyey Zsigmond és Károlyi Sándor lovasezredében szolgáltak, három békési hajdú pedig Ecsedy János gyalogezredében teljesített szolgálatot. A békési, ill. békési származású kurucok között három lovas főhadnagy, egy gyalogos vicehadnagy, egy pedig lovas zászlótartó volt. A tisztek többségéről a szabadságharc egyéb forrásai is bővebben tudósítanak, a legénységi állomány tagjaival azonban csak elvétve találkozhatunk. Ritka kivételnek számít az a Kovács János nevű békési katona, aki 1703-ban Rákóczi pátensét vitte a Gyula várába zárkózott császáriaknak. Ugyancsak több adat áll rendelkezésünkre egy Szűcs István nevű Boné ezerebeli kurucról, aki 1706-1708 táján Károlyi Sándor generális kalauza volt. A kuruc lovasportyák sikeres végrehajtásában fontos szerep hárult a portyázó csapatot vezető kalauzokra is. A török eredetű jövevényszavaink ún. középső, kun-besenyő rétegének „harci tevékenységet jelölő" csoportjához tartozó kalauz - amely azonos eredetű a szóhasadás eredményeként létrejött, s eredetileg „útonálló, rabló" jelentésben használt oszmán-török eredetű kalóz szóval - már a török hódoltság idején is „ismeretlen helyen átvezető, útmutató személy" jelentésben volt használatos. így nevezték azokat az „álutakat, a vizek járását, az utak csínját-bínját, a lápok rejtekhelyeit, a bárdos erdők tisztásait, a költöző helyeket" jól ismerő katonákat, akik a „portyázó, száguldó, leshányó, harczoló csaták (csapatok)" katonaságát vezették, azaz: „kalauzolták".

98 A Rákóczi-szabadságharc idején több olyan kipróbált, merész (lovas) katonáról is tudunk, akik messze földön híresek voltak bátorságukról és a kiváló terepismeretükről, ezért az egyes ezredesek, tábornokok gyakran kölcsön is kérték őket parancsnokaiktól egy-egy küldetés erejéig. Tájegységünkön főként Boné András és Kárándy Mihály, zömmel bihariakból álló lovasezredeiben voltak a Körösök vidékét jól ismerő kalauzok, akik között békési származásúakkal is találkozunk. Fentebb már esett szó arról, hogy az 1705. november 22-én lezajlott vesztes gáborjáni ütközet előtt a békési Szűcs Mihály, a Kárándy-ezred később főhadnagygyá kinevezett voluntér tisztje kalauzolta a kuruc csapatokat. Mivel a békési tiszt katonai működéséről ez az egyetlen adatunk, érdemesebb részletesebben is kitérnünk a gáborjáni ütközetre, ill. Szűcs Mihály szerepére. Az ütközet története gyakorlatilag ismeretlen a magyar hadtörténetírás előtt, holott bizonyíthatóan legalább három kuruc lovasezred - Bessenyey Zsigmond, Ilosvay Imre és Kárándy Mihály TAKÁTS 1913. 265-280. 221