A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Seres István: Békés megyei katonák az erdélyi és tiszántúli kuruc hadsereg összeírásaiban (1704, 1706, 1708)

Seres István azért is fontos a számunkra, mivel az 1707. május 15-én békési főispánná kinevezett Vay Ádámról eddig ez az egyetlen adatunk arra vonatkozóan, hogy valamilyen formában gyakorolta a megbízatását. Úgy tűnik, hogy a hazaköltözésre még 1710. november eleje táján sor kerülhetett, mivel a hónap első napjaiban már a békési lakosok vitték meg Aradra Károlyi Sándor és a frissen kinevezett sarkadi kapitány, Szoboszlay Sámuel leveleit De Wilson aradi császári parancsnoknak és Tököli János rác főkapitánynak.

94 Karácsony táján ugyancsak a békésiek figyelmeztették a sarkadiakat, hogy a Maros menti rácok 10 hajót pakoltak szekérre, s talán éppen ellenük készülnek.

95 A sarkadiak Rákóczihoz írott 1710. július 11-i levelét Thaly Kálmán jóvoltából részben kiadta Zsilinszky Mihály a Szarvas történetéről szóló kötetében. Zsilinszky nyomán terjedt el a köztudatban, hogy az 1703-ban elköltöztetett békésiek a sarkadi sáncban húzták meg magukat, s a helyőrség éppen azért nem akart beleegyezni a távozásukba, mert akkor az őrség létszáma jelentősen megcsappant volna.

96 A valóság viszont nem ez, a sarkadiak pont azért nem akarták otthon tudni a békésieket, mivel a távollétükben ők gazdálkodtak a Békés városához tartozó földeken! Ez idézhette elő a két város között évtizedeken át tartó határjogviták egy részét is. így pl. egy Nagy Kincses nevű határrész tulajdonjogáért még 1779-178l-ben is határper zajlott a két város között. A sarkadiak igazáért meghallgatott környékbeli lakosok mind megegyeztek abban, hogy a Nagy Kincses nevű szigetet „ember emlékezete" óta a sarkadiak bírták, egy gyulai és egy sarkadkeresztúri illetőségű tanú pedig úgy emlékezett a régi öregek elbeszéléseire, hogy az „még Rákóczi ideiben is a sarkadiak" tulajdonában volt.

97 Természetesen ez nem azt jelenti, hogy békésiek nem lehettek a sarkadi hajdúk között, mivel teljesen logikusnak tűnik, hogy a környező helységek lakosai éppen a sarkadi sáncba menekültek. Az 1706 elején készült sarkadi létszámkimutatások és a későbbi adóösszeírások összehasonlítása alapján, a függetlenségi háború során többek között a szomszédos Sarkadkeresztúr és Remete (Kötegyán korábbi elnevezése), valamint - részben - a Békés vármegyei Doboz és Gyula lakosai is a sarkadi sáncban tartózkodtak, de vannak adataink a sarkadiak között vitézkedő biharugrai, mezőgyáni és okányi lakosokról is. Az 1717. évi Békés vármegyei összeírásban szereplő nevek szerint a BÁNKÚTI 1988. 135. Kárándy Mihály levele Halász Péter ezredesnek. H. és d. nélkül. MOL P 396. KCSL Acta Publ. 1. Acta Rák. Ser. I. Side dato. (A levél hozzávetőleges kelte a tartalomból derül ki.) Karácsonyi János viszont helyesebben értelmezte a levélben található információt, szerinte ugyanis Rákóczi „megengedte egyúttal, hogy a békésiek is hazaszállhassanak, mert így annál könnyebben őrizhetik a Körözs mentét." KARÁCSONYI 1896. I. 318. MOL P 418. Harruckern cs. lt. Fasc. C. Nr. 22. (Gyula, 1779. augusztus 6., ill. Váradolaszi, 1781. január 2.). Tóth György kb. 60 éves gyulai lakos (6. tanú) szerint: „... hogy pedig az előtt még Rákóczi ideiben is a sarkadiak birák Nagy Kintsest, az én iffiúságomba élő öregektől hallottam", a 17. tanúként meghallgatott Varga János 63 éves keresztúri lakos pedig a következőt vallotta: „az atyámtul és akkori öregektül is mindég hallottam, hogy még Rákóczi ideiben is a sarkadiak birták Nagy Kincsest". 220