A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Martyin Emília: A nép gyógyítás emlékei a magyarországi románonknál

Martyin Emília Ismert gonosztávoltartó eljárás az istálló tömjénezése. A rontás megelőzése érdekében elles után három vagy kilenc napig - általában napnyugta után - nem adtak ki tejet a házból, vagy a kiadott tejbe sót szórtak. Éles eszközt (tűt, kést) szúrtak a fadongákból készült sajtárba, és arra fejték a tejet. Vásárláskor az állatot a gazda kötényén keresztül vezették az istállóba. A tehén farkára, rongyba kötve kilenc dolgot (magokat, fokhagymát, tömjént) és piros fejtőt kötöttek. A tőgymosáshoz használt vizet az istálló tetejére öntötték. Fejeskor villát szúrtak arra a helyre, ahová a tehén vizelt. Vizeletével megkenték a tehén hátát. Elles után mindig bal kézzel kezdték meg a fejést, miután kilencszer megkerülték a tehenet.

14 Ha az emberen vagy állaton már fogott a rontás, változatos eljárásokkal igyekeztek meggyógyítani. A mágikus gyógyítás történhetett szóbeli ráhatással. A szóbeli ráhatás leggyakoribb formái az átok és a ráolvasás. A kimondott szó mágikus erejébe vetett hit a paraszti élet szinte minden területén fellelhető. A különböző célból kimondott varázserejű szövegek funkciója lehet negatív és pozitív jellegű. Pozitív szómágiával találkozhatunk például a ráolvasásokban, amikor a kimondott szövegformula tisztító célzatú, a gonosz szellem, rontó lény, betegség stb. elküldésére, megsemmisítésére irányul. A negatív, rontó beszédformulák célja az emberre, állatra, közösségre, néha tárgyra vonatkozó rossz esemény, állapot előidézése. Mind a pozitív, mind a negatív céllal kimondott szavak, kifejezések, szövegformulák általában akkor hatékonyak, ha a mágikus cselekvés, szokás minden egyéb elemével - mozdulatok, gesztusok, eszközök használata - együtt alkalmazzák, tehát ezek ritkán állnak önmagukban, részei egy-egy szokásnak, eljárásnak. A szómágia elvén alapuló rossz kívánása, ezen belül is az átok és szitkozódás problémaköre megjelenik a népköltészet több műfajában, így például a mesékben, balladákban, népdalokban, hiedelemtörténetekben, rigmusokban és a mágikus cselekményekben a műfajokra jellemző sajátos formákban. Ezek azonban harag, gyűlölet, hirtelen felindulás, bosszúság következtében elhangzanak a közösség mindennapi életében, s céljuk szerint lehetnek rosszindulatúak, fenyegetőek, figyelmeztetőek, elmarasztalóak, ijesztőek, neheztelőek, de humorosak, sajnálkozóak, kedveskedőek is. Jellemzőjük, hogy igen változatos formában - eredeti vagy megváltozott funkcióval - napjainkig is élnek, még magyar beszédben is románul alkalmazzák őket, atörökítődnek még abban az esetben is, ha tartalmukat már nem ismerik a közösség tagjai. Átoknak számítanak azok a szövegformulák, amelyek az egyén erkölcsi, fizikai megsemmisülésére, halálára, egészségére, anyagi leromlására vonatkoznak. Ezek hiedelemtartalma a negatív ráhatás, amely a szövegben egyértelműen meg is fogalmazódik. Az átokszövegekben a rosszindulat, a gyűlölet fokozott érzelmi töl14 NAGYNÉ MARTYIN 1996. 123-124. 172