A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Martyin Emília: A nép gyógyítás emlékei a magyarországi románonknál

Martyin Emília foglalnak el a népi gyógyítás kutatásában, de a néprajztudomány szempontjából fontosabbaknak tűnnek az irracionális gyógymódok. Az irracionális gyógyítás közvetett gyógyítási forma a betegségbe való beavatkozás nélkül. A mágikus eljárásokat különösen akkor alkalmazták, ha a betegséget rontás okozta. Ilyen esetben az első és legfontosabb dolog a rontó személy megidézése, hogy a bajt visszacsinálja, vagy áttevődjön rá a betegség. A megidézésnek két módja van: szóbeli megidézés és a rontó jelképes kínzása. A szóbeli megidézésre leggyakoribb példa a betegség nevének vagy tüneteinek kéménybe kiáltása. A rontó jelképes kínzása úgy történik, hogy pl. a beteg egyik ruháját ütögetik. A hívást és az ütések okozta fájdalmat a rontó érzékeli, személyében vagy állat képében megjelenik, hogy saját fájdalmait s ezekkel együtt a betegséget megszüntesse. A boszorkány megidézésének módja általában az analógiás eljárás, a boszorkány jelképes verése, elégetése. A rontó személy varázslatos erejének megtörésére az igazságosnak tartott tettleges bosszút alkalmazták. A boszorkányok rontó képességében való hitet mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a megbűnhődött személyt senki nem sajnálta, bár az gyakran belehalt a hatalma elvesztésekor bekövetkezett kínokba. A büntetés leggyakoribb módjai a jelképes verés, illetve a boszorkány megpatkolása, melyek az analógiás átvitel legjobb példáit szolgáltatják. A rontó tárgyi formában jelenlévő jelképes megszemélyesítőjén végzett cselekedet a ronton megy végbe. A rontó személyektől, a rontás okozta fájdalmaktól való félelmében a közösség számos eljárást gyakorolt a rontó cselekvések megelőzésére, előzetes hatástalanítására. A boszorkányhit fontos tényezője a hiedelemlénytől, annak rontásának eredményétől, a betegségtől való félelem, a boszorkánytól való tartózkodás, a közösségből való kirekesztése. Ez indokolta a legkülönbözőbb védekezési módok, preventív eljárások gyakorlását, melyek között a leggyakoribbak a fordítva hordott ruhadarab, a bal kézzel végzett elhárító mozdulatok, a gyermekágyba elhelyezett különféle védő szerepű tárgyak, a ház lakóinak védelmében az ereszbe helyezett tárgyak, a zsebben hordott fokhagyma, tömjén, a rontó lény elzárását célzó, az ajtókba, ablakokba helyezett seprű, kés, a legváltozatosabb tilalmak és előírások. A felnőttek gonosztávoltartás céljából fokhagymát hordtak maguknál. Védőszerepet tulajdonítottak a vízkereszti házszentelésnek, a bazsalikomvirág és tömjén házban tartásának, a felfelé fordított seprűnek és a küszöb mellé tett késnek. A kisgyermek rontását elhárító elemek között szerepel a fokhagyma, a kés, seprű vagy seprűcirok, só, búzaszemek, tyúk-, liba- vagy kacsatoll, előző évi pünkösdi búzakoszorú. Ezeket vagy ezek némelyikét gyakorta egy rongydarabba kötve tették a kisgyermek ágyába, bölcsőjébe, pólyájába. A megelőzést célzó eszközök száma általában kilenc. Vagy kilencféle tárgyat helyeztek a gyermek mellé, vagy pedig egy tárgyból szerepel a védekező eljárásban kilenc darab. 170