A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Martyin Emília: A nép gyógyítás emlékei a magyarországi románonknál

A népi gyógyítás emlékei a magyarországi románoknál A gyógyászatban használatos egyéb anyagok köre is igen gazdag. A parasztember igyekezett majdnem minden őt körülvevő anyagot felhasználni gyógyító eljárásaiban. Csupán felsorolásszerűen álljon itt néhány gyógyításban szereplő anyag a segítségével gyógyított betegség megnevezésével együtt: cukor (szembetegségek), petróleum (tetű), cukros petróleum (asztma), kenyér (kelés), hamu (kelés), olaj (székrekedés), timsó (fagyás), élesztő (ragályos betegségek), ecet (vágott seb, ájulás, rüh), kaparék mész (izzadás), keserűsó (gyomorfájás), tömjén (ijedség), föld (kificamodott testrész), melegített kő (vese), fekete cérna (kelés), vizes kenderkóc hagymával (kelés), szalmaszál (szembetegség), rézgálic (rüh), só (fájós fog), meleg só (mandulagyulladás), viasz (sárgaság), szenteltvíz (általában minden betegség gyógyítására alkalmas). A gyógyítás történhet mechanikai beavatkozással, természetesen a fentebb említett növényi, állati eredetű és egyéb anyagok felhasználásával. A mechanikai beavatkozások közül a románok körében a leggyakoribbak a következők: gyúrás, masszírozás, kenés, dörzsölés, vágás. A nyak, hát, köldök fájásain masszírozással könnyítettek. A mellkasi fájdalmakat dörzsöléssel és kenéssel gyógyították. A tyúkszemet és a trachomát („peri, perei") késsel vágták, ill. szedték ki. A kificamodott végtagot helyre rántották, a töröttet sínbe tették. Ha ütéstől dudor keletkezett, azt késpenge lapjával nyomták le. Ha valaki megütötte az ujját, meg kellett gyorsan harapnia, hogy ne érezze az ütés nyomán keletkező fájdalmat. Ismert volt az a gyógymód is, hogy a fájó testrészekből rájuk helyezett bögre segítségével szívták ki a betegséget. A mechanikai eljárásoknál sokkal gyakoribb volt a felületi beavatkozások alkalmazása. Ezek közül is leggyakoribb a kenés. Szappanos kenést alkalmaztak ízületi fájdalmakra, petróleumosat tetű elpusztítására. Étolajat vagy tojásfehérjét kentek az égett sebre, rézgálicos mézet a vadhúsra. Általában az igen gyakran előforduló bőrbetegséget gyógyították kenéssel. Előszeretettel alkalmazták a gyógyításban a lemosást, borogatást és különféle növényi, állati és ásványi anyagok rátételét a sebre, beteg testrészre. Hideg vizes borogatást tettek a szívre, jégárpára, de a torokfájást, köhögést, orrvérzést is ezzel gyógyították. Az ecetes ruha állította el a vérzést, csillapította a darázscsípés okozta fájdalmakat. Különféle bőrbetegségek gyógyítására is használták az ecetes rézgálicos ruhát. Ecetes, sós vízzel mosták le a rühes beteget, ecetes, sárga földet kötöttek a kificamított testrészre. Vágott sebre pálinkába áztatott fehér liliomvirágot tettek. A különböző fürdők, gőzölések is alkalmasak voltak betegségek elmulasztására. Fagyásra timsófürdő, megfázásra kamillás fürdő, női bajokra meleg fürdő volt a legjobb. Meleg kőre ültették a vesebeteget is. A csúz gyógyításának legmegfelelőbb módja a gőzölés volt. Porcukros ruhával erősen dörzsölték a szájpenészes beteg száját. Aranyérre füstölést használtak gyógyírként. A racionális tanult gyógymódok közül csak vázlatosan érintettük a legfontosabbakat, a leggyakrabban alkalmazottakat. Ezek az eljárások igen fontos szerepet 169