A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

B. Szűcs Irén: A kommendálás szokása a Békés megyei magyarok körében

В. Szűcs Irén sították ki, kaphatott a stafirungon kívül bútort, fejőstehenet, malacot. Senki se akart rangon alul házasodni, inkább egy kicsit feljebb jutni igyekezett mindenki. " A közvetítést igénybe vevők köre A házasságközvetítőket leginkább a vagyonnal rendelkezők vették igénybe, „azzal is fitogtatták módosságukat. "

41 A valamilyen ok miatt hátrányos helyzetben élők szintén gyakran keresték fel őket. Ebbe a körbe sorolhatjuk a kiterjedt alföldi tanyavilágban szép számmal élő fiatalokat is, akik a városi szórakozási, ismerkedési formákból jórészt kiszorultak. Legkevésbé a szegények, napszámosok, cselédek tartottak a közvetítőkre igényt, hiszen az ő esetükben nemigen volt anyagi tétje a házasságnak.

42 Párválasztásuk többnyire személyes vonzalom alapján történt. „Általában csak a lány szülei akartak gazdagabb párt találni, mindig törekedtek a népek, hogy gazdagabbat keressenek. A szegényeknél nem is volt nagyon kommendálás, a mi családunkban sem, nálunk se, nem is ismerek olyat, csak hallottam róla. Mi nagyon szegények vótunk, szegényes lakodalmunk vót. Akkor a háború után mindenki nagy szegínységbe élt. " Akik felett „eljárt az idő", vénlányokként, agglegényekként tartották őket számon, vagy „szerencsétlenül jártak, megestek", Jányfejjel fatty út szültek", elváltak vagy megözvegyültek, szinte már csak a gyalogsátánokra számíthattak. A közvetítők házasságszerző szerepe itt érvényesült leginkább. A magányosan élőket nem tekintették az adott közösség teljes értékű tagjainak, életük sok szempontból nehezebb volt az átlagosnál. A vénlányok, testi hibások rendszerint idős szüleiket gondozták, azok halála után valamelyik testvérükhöz vagy távolabbi rokonukhoz kerültek megtűrt családtagként, ahol nemritkán cselédsorban éltek. Az elvált vagy megözvegyült asszonyok rákényszerültek a férfimunka elvégzésére, hogy magukat és gyerekeiket el tudják tartani. A vénlányoknak, megesetteknek, sőt még az elváltaknak is nemritkán a megvetéssel, lenézéssel, gúnyolódással kellett szembenézniük. A több apró gyermekkel magára maradt özvegyembernek is csakhamar társra kellett találnia. Ebben a csoportban jellemzően már nem a szülők, hanem közvetlenül az érintettek voltak kapcsolatban a közvetítőkkel, akiknek a szerepe inkább csak az ajánlásból, összeismertetésből és néhány dicsérő megjegyzésből állt. „A húsz éves lányt már vínlánynak mondták, az ritkán kapott legínyt, esetleg ha valami szegínyebbhez hozzá ment. Akinek zabigyereke vót, vagy elvált vót, kevés vót az ilyen, az is csak valami öreglegínyre vagy özvegyemberre számíthatott. A gyerekeket öszszecsapták, aztán felneveltík együtt." „Az én anyám nagyon szép asszony vót, csak egy kis testi hibája vót, hogy sánta vót egy kicsit. így oszt az én apám vette el, mert ő meg szegény vót. Úgy ismertettík össze ükét. " 41 MANGA 1974. 15; TÁBORI 1973. 391. 42 PUSZTAINÉ MADÁR 1982. 149. 152