Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Ja, mintha hallottam vóna talán, hogy egy gazdag embernél te tüzet csináltál! - Nem csináltam - aszongya - felsiges király atyám, csak rám fogták, meg akartak ölni! -No, jól van - aszongya -, felfogadlak - aszongya -, itt leszel a kertíszem helyett! (A kellett, odatette, ahun a vasszobor van!) Lejött a királykisasszony is. Ha elébe nem kapja a két kezét a szeme elé, kifolyik, akkora ragyogása vót! Mer őneki is nap vót a mellén, hold a homlokán, kétes hajnalcsillag repkedett ki minden hajnalban a hóna alól, aranykereszt vót a köldökin, ahogy nevetett, rózsa hullt a száján, ha sírt, gyöngy hullt a szemibül! -Na - aszongya -, olyan boldog vagyok, te ifjú! Aszongya: -Nekem nincs koronám, nincs lovam, nincs kardom! - Ó - aszongya -, az Isten az embert embernek teremtette, nem mindjárt rangba, hanem embernek! Gyere - aszongya -, mutatok neked valamit! Vitte, hát hová vitte? Egyenesen a szoborhoz! Nízd meg csak ezt a vasszobrot, nincs ember, aki kinyissa! És - aszongya - az apám aszongya, hogy ebbe egy titkos, varázsos, nagyon nagy titok lakik, bűbájosság van! De nem vót még ember, aki kinyissa! Valamikor apámnak vót egy kertísze, és az ellopta a kulcsot. Valahol íl, valahol a tengerparton. - Hát - aszongya -, de nagyon szíp szobor! Ott vót a fiú, két-három napig sepregetett, s a jány mindig ott vót mellette, hárfán neki hárfázott. Aszongya: - Milyen boldog vónék én is, hogyha király lehetnék! Aszongya a jány: - Ó, ne a királyságra vágyjál, hanem a boldogságra, mer a boldogságot sem a királyság, sem a vagyon nem pótolja! Most itt hagylak, elmegyek - aszongya - fel, és majd csak délután jövök. Megcsókolta a jánynak a haját, aszongya: -Adj egy aranyhajszálat a hajadbul! Kiszakított a jány neki egy aranyhajat. Elment a jány, be. 94