Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Megérkeznek a perzekútorok: - Na mondd csak, öregasszony, hogy egy olyan tizennyolc-húsz év körüli fiatalembert nem rejtettél el? - Erre még a madár sem jár, gyermekeim! -Hát te, hol lakol? - Én ennek a tenger révészének a felesíge vagyok. Az uram a révész a tengeren, ű most kint van. (Az öreg révész is látta, hogy beszaladt a fiú!) Megyén oda a perzekutor, hatodmagával: ч - Mondd csak, te révész, nem láttál-e egy fiatalembert - aszongya errejárni-kelni? Aszongya: - Láttam én, bizony! - Hova ment? Aszongya: -Átvittem a túlsó tengerpartjára! (Okos vót! így nem tudjátok meglelni!) Mer - aszongya - a túlsó tengerparton vásár van. - Hát mán nem megyünk át, de a következő hónappal elmegyünk! Elmentek a perzekútorok, a gazdag embernél eloltották a tüzet. De a jány sírt, és gyászba borult. Szerette a Kódus Károly fiát. Bemegyen, mán este fele, a révész. - Hallod, Sára - megcsókolta -, hol van az idegen szegíny fiú? Haj, de fii - aszongya -, láttam, amiko beszaladt hozzád! - Itt van, apja - aszongya -, de nehogy mán szóljunk valakinek! Szerencsítlen, a halál kötele megöli, de én megvídtem! -Bújj ki, fiam! Kijött a fiú, odament, megcsókolta a nénit, hullt a könnye. - Kedves ídesanyám, ídesapám, én kóduskenyíren nőttem fel, Kódus Károly az apám a városba, és a gazdag emberhe álltam szolgálatra. Felgyútották a kazalt, ártatlanul meg akartak ölni! -Tudom, tudom, gyermekem! -No, hé! Hozd be, oszt hadd vacsorázzunk! Beállsz énmellém aszongya - halásznak! Nagy örömmel fogta reggel a fiú a hálót, csónakba ültek, halásztak. Hazavitték a halat, az öreg révész bevitte a városba, ahunnan ű megszökött, eladta. Ű meg otthon szomorkodott a padka mellett. 92