Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Ó, ne ríjon, ídesmama! Nem bántottuk mi a maga kis onokáját! Hiszen mán nagy legény! - aszongya. Aszongya az öregasszony: -Nem tudsz oda te se feljutni, meg senki se, hiába jöttél a kunyhómba! De hát akkor, cserélni akarsz velem? Nem cserélem el veled - aszongya - a palotádért. -Nem cserélek én, csak megníztem! Kivette a rengeteg sok pízt, odaadta. A fiút is otthon hagyta. Gondolkozott. Vitézeket küldött. - Ha el tudtok menni, nektek adom fele hercegségemet a királyságommal együtt, és nektek adom a janyomat! Három jányom van. A napra lehet nízni egyszer-kétszer, de a jányra egyszer se! Ha ezt a kastélyt le tudjátok hozni! Hiába mentek, félúton elégtek, elpusztultak. Lehullt a levegőbül a lovaknak a csontja, pórja. Senki nem tudott felmenni. Telt, múlt az idő, haladt az esztendő, a perc, az óra, minuta. A fiú nőtt, nevelkedett, mán hatalmas emberré vált. -Jaj, ídesanyám! -Nekem, gyermekem, semmi örömöm nincsen, te vagy nekem mindenem! Ha egyszer eszek is, gyermekem, csakhogy te nagyra nőttél mán! -Ó, ídesanyám - aszongya -, én mánis boldog vagyok. Hozok be annyi fát, tüzelőt, hogy nem kell kimenni soha neked. Megcsókolta az ősz haját az öregasszonynak. - Én viszek fel - aszongya az öregasszony - sok gombát a városba, és ad a Fekete Herceg pízt. Bemegyünk, veszünk neked ruhát. De hát, hogy a Fekete Herceg jánya meglátta a fiút a piacon, ahogy árulta a gombát, megszerette. A Fekete Herceg tiltakozott ellene, hogy hogy vehetné el, hogy mehetne az ű jánya egy folyó mellett lakó öregasszonynak a nevelt fiáho! El kell majd valamilyen úton-módon csalni, és el kell veszejteni! (De az öregasszony, szegíny, nem tudta.) Vett a fiúnak ruhát, cipőt, felöltöztette a fiút. Olyan boldog vót, minden öröme megvót. Vettek enni-innivalót, vett egy kis zsákot, és mentek kifele a folyópartra. Kiértek. 74