Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Boldogan felült a háromlábú táltos bögejcsikójára, szárba fogta lovát, megsarkantyúzta, felszállt az ég peremire. A felhők útjain repült. Hát, ahogy repült, mán félig ért a felhők peremire, jött egy gyönyörű szíp aranyos galamb. Egy aranylevelet hozott a szájába, és odanyújtotta neki a lúra. -Aj - aszongya -, még ilyen levelet se láttam életembe! Leszállok én! De huva szállt le? Egy gyönyörű erdőbe. Olvassa: „Te felsiges vitéz király! Nagy a hatalmad, vitéz vagy. Hatalmas vagy. De ha fel nem jössz Tündérországba két napon belül, se országod, se anyád, se apád, se vitézséged nem lesz! a Tündérkirály" (Akinek a tizenkét fia el vót átkozva, bika képibe.) -Ejnye, ejnye, hát hogy menjek én fel? Aszongya: -Se lovon, se gyalog nem jöhetsz. Lovad érvénytelenné válik, mer táltos, és ha Tündérország felé közeledik, egy lánggá válik. Ha gyalog jössz, akkor meg lánggá válsz te is! Leült a fiú, gondolkozott: -Se lovon, se gyalog nem mehetek? Drága jó Istenem, hát hogy tudjak felrepülni? Nem tudok, szárnyam nincs! Aszongya: -Repülj haza keresztanyámho, a Világboszorkányho, mondd meg neki, jó egészséget kívánok, és köszönöm, hogy ideadott. Meg fogom neki hálálni. Elindult menni, mendegélni, gyalog. - Hát most haza se mehetek, mer ha most hazaérek, nem Tündérországba megyek be először, lánggá válik a hét országom, hét vármegyém, apám, anyám, testvírem meghal, akkor mit csinájjak? Hát, ahogy ment, látta, hogy egy nagy, hatalmas fekete felhő közeledik. De nem fekete felhő vót, hanem egy fa. Olyan vót, hogy felért a fekete felhőkbe, fel az ég peremire. 54