Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Eltelt egy nap, eltelt egy esztendő, nagyon messze vót. -Atyám - aszongya -, elszökött Szenes Péter! -Hahahaha! Nem fog odaérkezni, kisjányom! Kiment, látta, a kűszív ott van, saját szívivei szaladt el. Letört egy nagy gallyat a félszemű óriás, elhajította. Lett belűle egy olyan nagy kígyó, mint egy sürgönykaró. Most megfogjuk, azt ide fogja hozni, vagy megmarja. Mán mindgyán hazaér! De a kígyó meg mán jön! Jóság tündére mán ott állt. Letört ő is egy gallyat, elhajította. Ebbül lett egy sas, az elkapta a kígyót. Megérkezett. Jóság tündére, Péter keservesen zokogott: -Tudom, hogy mi az emberi szív. Mer csak az emberi jó szív tud szeretetet adni, a rossz szív nem! - Na ládd, mondtam neked, Péter: a szeretet sose hal ki a szívedbül! Nagy piac vót, megyén haza. Lássa a kis felesígit. Eladták a szenet, odament hozzá, megcsókolta a felesígit. - Péter, hát mi az, hercegi ruhában vagy! - Hidd meg azt nekem, hogy a szeretet olyan nagy kincs, mindennél nagyobb, sem kincs, sem vagyon, sem píz, sem arany nem tudja azt keresztültörni. Odahívta a fiát, megcsókolta: -Tovább mán nincs kűszívem! Megfogta a kis kocsit, megrakva szénnel, vitte a piacon nevetve, kacagva. Aszongya a felesíginek: -Tudod, ki a boldog? Aki szeretni tud. Az olyan boldog, aki szeretni tud, nem törődik a kinccsel, vagyonnal! Máig is élnek, ha meg nem haltak. 2002. június 5. 324