Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Hát, telik, múlik az óra, a perc, a minuta, ők csak égették a szenet. Egy év, öt év, tíz év... eltelt, oszt nízte űket, gondolkozott: - Ez a fiam vóna, ez meg a felesígem? Emlékezett, de érezni nem tudta, mer csak szívbül lehet érezni. Aszongya: -Mitcsinájjak? Ment a piacon. Látta űket. Fogta a kisjány, odament. Szenes vót, kormos vót a kisjány, meg a fiú is. -Apám! Aszongya: -Menjetek tüllem távol! Hogy gondoltok velem így beszélni, aki­nek aranypalotája van? Megjelent a Jóság tündére: -Vigyázz, vigyázz, Péter! Mer mán nem az a szíved van, nem is tudsz meghalni evvel a szívvel. Hát tanuld meg azt, hogy ha valakivel jót teszel, azt kapod! Gondolkozott. Elgondolta, látta fiát, felesígit, hogy ülnek ilyen pi­aci kis széken, ilyen hosszú fapadon, oszt esznek. Tiszta kormosak, piszkosak vótak. -Ejnye, ejnye! Odament a felesígihez: -Nesze, itt ezapíz! -Nem kell! - Nízd, milyen köteg píz! -Nem kell! -Tanuld meg azt, hogy a jóságot, a szeretetet nem pízír adják, ha­nem igazságbul! Elment. Megjelent neki a Jóság tündére fehírben. - Eriggy vissza a félszemű óriáshoz, és kírd vissza a szíved! -Visszamegyek - aszongya -, tudom, tudom, visszamegyek. Aranyszínű fiákkeren vágtatott a félszemű óriáshoz. Milyen test­őrei vótak annak? Ű maga sem fiit a fél világiul. - Na, mi a baj, Péter? Nem elég a kincs? Adunk többet. 322

Next

/
Thumbnails
Contents