Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Nízte, nízte, hogy ennek a hercegnek is ott a szíve. Lüktet szípen a mohák közt. -No, majd a tiéd is itt lesz. Na, gyere, oszt elaltatlak! Elaltatta Pétert. Szétnyitotta a mellkasát, oszt kivette a szivit. Az igaz szívet kivette, és beletette egy szíp aranykazettába a mohák közé. Tett neki egy kűszívet. Péterbül hatalmas, gazdag herceg lett. Háromszor annyi lett neki, mint egy királynak. De nem ismerte meg a felesigit. Tudta, hogy ez a felesíge, de nem foglalkozott vele. Aranyfiákeron járt, testőrei vótak, palotája. Szegíny felesíge könnyes szemmel nízte. -Á - aszongya -, ilyen, ha valakinek sok vagyona van? Aki segített, azt nem pártolja. Ment nagy kényesen, erdője vót. Kiment a fia, és kimentek a városbul sokan üregi nyulat fogni a hegyekbe. Meglátta a herceg, elszedte tőlük: - Engedjétek szabadon, nem a tiétek! Ránízett a fia: -Te tudod, hogy apám vagy? - Semmi apám, én mán - aszongya - herceg vagyok. Ránízett hát, zokogásba kezdett. - Ládd, akinek nincs meleg a szívibe, nem is tud érezni! Megjelent a hegy tetejin a Jóság tündére. -Várjál, várjál, Péter! Nem ismered meg a saját gyerekedet? Mer kűszíved van. De meg fogod bánni Péter! Péter szóba se állt vele. A luxnak, a fénynek, a pompának élt. A Jóság tündére leszakított több ilyen fenyődobozt a fenyőfákról. Odalökte a fiának, a jányának és a szegíny gyerekiknek. Mindbűi nyúl lett! - Nem kell mán, hogy visszamenjetek utána. Hazamentek, és sírva mondta a jánya: -Anyám, képzeld el, az apámat láttam - aszongya -, és minket nem ismer! - Hát, kűbül van a szíve, kisjányom! 321