Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

- Hogy lehet, hogy Tündérkirálynak a j anya? -Mer az apja a Tündérkirály - aszongya -, ő nem egyezik bele, hogy te csak egyszerűen elvegyed. - Na, mindegy, kedves ídesanyám! Üljön fel a lóra. Visszaérkeztek az Üveghegyhe. Borotvábul vót az út. - Ó, gazdám, kavard bele ebbe a borotvaútba. Megkavarta. Mind szétpattogott. - Gyere, menjünk fel! - Én nem mehetek, én megfagyok az Üveghegyen. De most mán csendesedett. -Estig gyere le! El ne feledd, és el ne aludj! El ne feledkezz rúlam, és el ne aludj. Csak addig élsz! Hát, felment. - Na - aszongya a jány -, gyere, csókolj meg! Gyémántfoggal, gyémánthajjal. Ahogy nevetett, rózsa hullt a száján. -Gyere, csókolj meg! -Nem csókolhatlak meg, nincs itt az ideje! Aszongya a jány: - Én se csókolhatlak meg, megcsókoltalak vóna, rögtön lángnak vált vóna, egy füst lett vóna belőled! (A jányba még varázs-ördögerő vót.) Fogta, kapta magát, aszongya: -Ejnye, szívem, szíp szerelmem, még mielőtt le nem áldozik a nap, engem meg kell, hogy csókoljál! -Azt majd én mondom meg, hogy mikor csókollak meg! - Ha nem csókolsz meg - aszongya -, akkor nem maradok veled. - Ó, hát te akkor elmísz? -El! (Úgy akarta a jány, hogy megöli a fiút. Milliókat ölt meg mán, millió királyokat változtatott meg füstfelhőnek meg pernyének.) - Hát, majd meggondolom - aszongya. Úgy estefele a fiú nízett: - Estefele van mán a nap, épp hogy megyén le. Látta, hogy egy hatalmas nagy, hatalmas aranyhajó jött fel az ég alján. 284