Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

zt mondom most el, ami az igazság, a födi igazság: hogy az emberi életben legtöbb az emberi szeretet, a boldogság, a megbecsülés. Kezdem azt, amit akarok mondani: Anyukám Lakatos Ilona, heten vótunk testvírek, sok nem jutott rám. Kisgyerek vótam, iskolába jártam, az iskola falai közé. Azok között tanultam, de nem az iskolának, az iskolapadnak, hanem az életnek. Kisgyerekkoromban eljártam cuháréba, eljártam kalákákba, dübögőkbe. Cirucza Jani bácsi mesélt. Hát, négy fillért kellett adni akkor, hogy hallgathassuk űt, mer pengős világ vót. Ahogy kicsi vótam gyereknek, embernek is kicsi maradtam. Mindig nagyot nevetett: - Engedjétek azt a kis pöttöm gyereket előre! Mondom neki: -Jani bácsi, én tíz fillért hoztam! -Akkor te vagy eddig a legjobb keresztfiam! - Hát, Jani bácsi, hun lehet a mesét megtanulni? -Hó, fiam, messze, messze, messzi! Fiam, nagyon messze! Van egy Kékezüst tenger, tündérek lakják, a Mesekirály ott lakik. Ha te egyszer oda elmennél... Mer tudod, hogy Anderson, a cipész fia meghalt, nincs mese azóta! -Tudom - aszongya -, ha te felnősz, nagy mesemondó leszel, mer ha te, fiam, elmísz Meseországba, nem tanulod, hanem szerkeszted a mesét! -Jani bácsi! Hazamegyek, megmondom az anyámnak, hogy tegyen nekem útravalót a bakómba. De Jani bácsi, én iskolába járok, palavessző van nálam, palatábla meg egy bakó. -Jó, jó, fiam, menjél haza! я 238 A Mesekirálynál