Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Az uradalomba tavasztól őszig járt acatolni, kapálni meg egyelni. Az acatolásért egy pengő hatvan fillért, a nagykapálásért kettő hatvanat, egy kiló kenyeret, negyed kiló zsírt fizetett az uradalom. Kérdésünkre, hogy a munkát követő esti órák alkalmat adtak-e a mesélésre, kiderült, hogy itt nem volt alkalom erre. Az alkalmi munkavállalóknak reggeltől-estig keményen kellett dolgozni, estére már fáradtak voltak. Jellemzőnek tartjuk, hogy szalmán aludtak. A pallérok hajtották, olykor meg is ütötték őket. Aki nem dolgozott, azt hamar elküldték. Őt nem fenyegette ilyen veszély, mert - akárcsak sorstársai - jó munkásnak számított: „...a sarkadi cigányok nagyon szorgalmasok voltak... én is tudok kaszálni, az én födémet én munkálom meg." A II. világháborút megelőző években társaival a RIZS Rt.-ben, meg a nagyobb gazdáknál vállalt munkát. Elmondása szerint akkoriban a cigányok főként vályogvetéssel, tapasztassál és alkalmi zenéléssel keresték meg kenyerüket: „Vót a vályogvetés, a tapasztás, a hegedűlés. Jártak kocsmába, betérő zenészek vótak. Vót, aki vályogot vetett tavasztól őszig." Ezekkel a munkavállalásokkal Lakatos János a megszokottól némiképp eltérő útra lépve, saját fajtájának a korábbinál nagyobb megbecsülését élhette meg. A felszabadulást követő változásokat tudakoló kérdésünkre így válaszolt: „1945 olyan nagy változást nem hozott, csak küzdöttem tovább a mindennapi kenyeremír..." Feltehetőleg pozitív munkavállalási tapasztalatain felbátorodva, no meg a helyi, szűkös életlehetőségeknél jobbakat keresve vette később, a háború befejezését követően a fővárosba az irányt. No persze, némi kalandvágy is közrejátszhatott ebbéli döntésében. Egyebek között a Tollgyárban, az Épületelemgyárban, a Vizafoki pályaudvarnál dolgozott. Fővárosi életének színes epizódja volt a „Két vallomás" című filmalkotásban való statisztálás. Mesélő kedvét csakhamar felfedezték a környezetében élők, s mesélésre buzdították. Egy bizonyos Veronika néninél jöttek össze a mesére szomjazok. Erről így beszélt: 19