Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Hát látják, az ég alján jön annyi ördög, mint amennyi fűszál van. Jön a Pokolkirályfi fiákerral. -Hát, kedves barátom! - megcsókolta Dankót - boldog vagyok, mer én se tudtam ide behatolni. Te behatoltál, mer te születtél erre. Hát megkírem a jánynak a kézit. -No - aszongya -, rendben van, legyél boldog vele. Itt oszt visszament, de az arany almafa sehun nem vót. Nízi a varázspálcát, a megvan. Nízi az arany almafát, sehun. Mán kínjában nem tudott mit csinálni, sírt-rítt a fiú. -Istenem! Mit csinájjak? Ezt sehogy se tudom! Kírdezi fűtül-fátul, népektő, hun az öregasszony. Nem lelik. -Hm, hm. Mir tette ezt, hiszen itt vót a királyjánynál, szógált nála, mint jövendőmondó, és almafának változtatta el, a pálcát meg ideadta nekem! Leült a fiú. Akkorára felépítették a királynak a palotáját, megszólaltak a harangok. Nagy búsan mondja: - Minek nekem az a palota? Én itt hagyom. Bocsássatok meg, elmegyek. Királyjány nincs. Az öreg király meg a királyné akkor hazaengedte a sárkánybul lett királyt. Azok is hazaérkeztek. - Kedves fiam, hun a jányom? - Nem tudom. Nagy búsan elindult. Megyén, megyén, megyén, megyén, nagyon hosszú utat tett meg, mikor ráért egy sziklás kövesútra. (Nem járó útra, csak mondjuk: van egy ösvény a hegyekbe.) Ahogy nízte, amenynyire belátni tudta, semmi növény nem vót. -Ó, Istenem, Istenem, de kopár helyre mentem! Visszatérjek-e? Itt éhen pusztulok, itt vad sincsen, se folyóvíz sincsen. De nagyon elátkozott hely ez! Leült nagy búsan, elaludt. Felkelt, ment, mendegélt, nem virágok, hanem rózsafák kezdtek kinőni a kűbül előtte. -Á, de szíp! Gondolkodott, hogy hol a jány? Megyén, megyén, elment mán vagy hat kilométert, amikor látja, hogy ez a virágos ösvény fák sűrűjébe vezet. Hát, mikor beér a sűrű194