Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

ség közepére, látja, hogy egy szíp kastély áll ott. Előtte van egy gyönyörű tó, három aranyhattyú van benne, a jány tiszta aranyruhába ott ül egy aranypadon. -Á! Odaérkezik, megcsókolja. Az öregegasszony a bokrok alól nagyot nevetett: -Elhoztam onnan a menyasszonyodat. Azír, hogy megvédjem, mer filtern. Nem akartam megbántani! Látod a kastélyt? Ez a tied. Neked adom. Légy boldog vele! Megmentette a menyasszonyát. -De ne felejtsd el, hogyha megszületik a fiad, abba a pillanatba vidd el a tenger partjára, és ne engedd haza, míg húszéves nem lesz! Ha nem teszed meg, meghal a fiad, s királyságod elmúlik. Akkor az öregasszony összeomlott, mint a hamu, hamuvá és pernyének vált. Ű meg a jányt nagy boldogan megfogta, megcsókolta. - Itt az idő a sok szenvedés után, hogy felesígem legyél! -Nagyon helyes! Visszamentek az országukba, éltek boldogan. Három-négy év után, mikor a felesíge teherbe esett, meglett a gyönyörű szíp fia, ugyanolyan, amilyen ő vót kicsi korába, mielőtt a fára még rá nem tette az anyja, a kidűlt fára. És mielőtt az arany sasmadár nem őrizte. Mer az arany sasmadár őrizte, míg el nem jött ide. -Ez a fiú olyan, mint te - aszongya a felesíge -, de boldog vagyok! De jól tudod, hogy hova kell, hogy vigyem! Sajnálom, nagyon sajnálom! Kivitte hát a tenger partjára. - De mit csináljunk itt vele ? -Tudod mit? Építtessél ide egy kastélyt, tegyél ide olyan embert, akinek adol itt fődet, birtokot, és rábízod az építést és a gyerek nevelésit. Akadt volna ott száz ember is, aki vállalta a megbízást. Nőtt, nevelkedett a gyerek, elérte a tizenhét évet. -No - aszongya -, húszéves korában, három év múlva mán hazajön a fiam. De boldog vagyok - aszongya. De bizony a fiú egy reggel felkelt, megfeledkezett az intelemről. Tizenhét éves vót. Elindult az apja országába. Mán a felnyert ország195