Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Hohó! - Megsimogatta a királyjányt: - Mir sírsz? - Mióta Dankót elvesztettem, én soha többet nem ismerek sem királyt, sem herceget. -Ne fílj tülle, Dankó feltámad! - De hogy támadhat fel, amikor meghalt? -Ű nem halt meg, csak a szíve ígett el! A szivibül a jóság meg a szeretet világított, kisjanyom. - Hát te ki vagy? -Én vagyok a Világ jövedőmondójának a férje. Most szabadultam meg a tenger elátkozottságátul. Nálatok van - aszongya - az én felesígem. - Ó, de öreg vagy mán! -Nem vagyok én öreg - aszongya - csak az idő járt el. Tudod, a tudós emberek - aszongya - mind megöregesznek. Na, kisjanyom, holnap tizenkét órakor vágd el a neveletlen ujjadat és három csepp vírt Dankónak a sírjára - aszongya - csepegtessél. De meg ne ijedj! Mer ha megijedsz, Dankó nem kel fel soha többé! - Megteszem. - Ne mondd el senkinek! - mint egy füst, eltűnt az öregember. -Ó - aszongya -, ez szellem lehetett! Dehát ha szellem is vót aszongya -, mondta, hogy a mi Százéves jövedőmondónknak az ura. Na, akármit ád Isten, elment, nem mondta el senkinek. Vett magáho egy éles kést, pont tizenkét órakor három helyt becsapta. Nagyon keservesen fájt neki, rácsepegtette. Nahát, egyszer nagy robajjal tör fel a tűz meg a láng! Nevetve kijön Dankó. Aszongya: -A szívem visszatért. A jóság visszaadta, meg a szeretet. Megcsókolta a jányt. Jaj, a jány leborult a lábához, oszt elájult. A király szaladt, szaladtak a népek, felemelték a jányt! - Fiam, tíged illet meg a királyság! Rátette a fejire a koronát. - Megérdemled, fiam, te nyerted vissza az országot, a jányom a tiéd! -Hát kedves felsiges atyám! Ne haragudj, adtál királyságot, adtál vagyont, adtál szíp jányt, de az én szegíny anyámmal mi lesz? 186