Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Elnyomta az asszonyt az ídes álom. A karján vót a kisfiú. Leszállt elébe egy gyönyörű szíp arany sasmadár, ahogy aludt. -Hallod, a fiadat egy kidöntött fára tedd rá, s tedd rá a tengerre! Ereszd el, mer neki el kell nyerni egy elátkozott országot! Felébredt az asszony: -Jaj, hogy az én egyetlen fiamat, tegyem egy kidűlt fára? Ereszszem el ebbe a kegyetlen tenger vízibe? - Ha nem engeded el, három napon belül meghal a fiad! Nagyott fútt a sas a fiú álla alá. Nem ébredt fel. Az asszony sírtrítt, cibálta a haját, feketébe őtözött. Oda sodródott egy nagy kidőlt fa. Rátette a fiát, aszongya: - Hogy tegyem rá, hogy tegyem rá? Hát leesik alvásába! Odaszállt az arany sasmadár. -Tedd rá, majd én vigyázok rá! Az asszony nagy keservesen megcsókolgatta, aludt a kisfiú. Eltaszította a tengerparttul a nagy fát. Elindult. Mikor elindult, mindjárt virágok nőttek fel a fábul. Körülnőtték, körülvették, úgy, mintha egy kis bőcsőbe lett vóna. Evitte a tenger. Vitte a tenger, hova vitte? Az elátkozott országba, a Gyémántkirályjányho! Nízi, nízi messzirül a király: - Talán a' lenne az, amire várunk? De mán megöregedtem, a szakállam a fődig ér. Kedves jányom, te nem öregszel! -Engem, atyám, nem is engednek a tündérek. Én örök ifjúnak születtem. -Nízd csak - aszongya -, ott jön Dankó! Mire odaért Dankó, legény lett belűle. Megnőtt alvásában. Odahömpölygette a tengerbe az aranysas, a palotának az ablaka alá. Fölébredt a fiú: -Hú - aszongya -, de jót aludtam! Jaj, de hisz a szegíny anyám ott maradt - aszongya - a kéregkunyhóban! -Nem baj, fiam, Dankó! Gyere - aszongya -, adok én kunyhó helyett palotát neked. Odaadom az egyetlen jányomat neked! - De - aszongya -, én nem azér jöttem, hogy a jányodat elvigyem. Csak azt álmodtam, hogy el van az országod átkozva, oszt el van sülylyedve! 183