Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Na mindegy, bevezették hát az aranypalotába, aranyszőnyegen. Lefektették aranyágyra. Tizenkettő szobajany, mingyán vitték fel a legjobb ennivalókat. Evett a fiú, aszongya: -Nagyon megéheztem! - Ó, kedves gyermekem - aszongya -, csak nyugodtan egyél! A fiú felébredt tizenkét órakor. Kirepült a kard a hóna alól, játszott az eleven kard a levegőben! A jány csak nízte. Látta: aranyfoggal, aranyhajjal van, de egyszerű ruhába. - Ó fiam - aszongya -, tudod, tíged hogy hívnak? Aszongya: - Dankónak. - De hát, kedves fiam, Dankó, meg kell küzdened az elátkozott várossal. - Nagyon nehéz - aszongya. -Na, kedves fiam, gyere, eljött az időd! - Hova? - aszongya. Hát én nem azért jöttem - aszongya -, hogy elmenjek! - Nem is mísz el, fiam. Gyere csak! Kivezette három nagy aranyfenyőhö, egy nagy vasajtót felnyitott neki: -Na, fiam, itt a lejárat. Itt kell lemenni. Aszongya: -Mir? Hova menjek? - Eridj csak le, fiam, fel kell nyerned az elátkozott országot! Megyén a lépcsőn lefele, mindég sötétebb köd van, fázik a fiú, didereg. Aszongya: -Jó Istenem! - Látja, hogy fekete alakok mozognak, emberek, asszonyok, ahogy elsüllyedt az elátkozott ország, ahogy a Sárkány-boszorkány elátkozta. -Jó Istenem! Megszólal egy szegíny, aszongya: -Jaj, Dankó, Dankó, de régen láttunk! De nagyon régen vártunk! De régen óhajtunk meglátni! - Hát mi csinájjak veletek? -Teneked kell felnyerni bennünket az elátkozottságtúl! -Ó, Istenem, mit csinájjak? - aszongya. 184