Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Hohó, az ördögökkel cimborál! Adna neked egy kardot. Neki olyan van, hogy az ördögöket is vágja! - Hogy tudjak én oda elmenni? Kicsi vagyok én! - Gondolkozzál - aszongya -, adok én neked időt rá! -Adhatsz nekem, felsiges herceg, amit akarsz. Most mán nem tudok. Jobb lett vóna akkor elvinni a jányt. -Tűled is elvitte vóna Butó! - aszongya. - De hát, nem indulsz el? -Megvárom - aszongya - az ünnepet! Hát akkor űfelülek ilyen sátoros búcsú vót, mint mifelénk is van. Királyok összejöttek, naposok, hetesek, összejöttek külországi hercegek, vitézek. Viaskodtak, párbajoztak. Sütöttek sok kalácsot, malacot sütöttek, ökröt sütöttek. Hát a jány apja, a herceg nem evett. Tele vót az asztal. - Mit csinájjak, oda van a szíp jányom? Ült. Ettek, Ű nízi, nízi, hogy mulat a jónép jókedvvel. A felesíge is szomorú. Leesett egy nagy kalácsdarab, amit egy madár csipeget. Nízi, nízi: - De különös madár ez! Nem hasonlít se gólyához, se fecskéhez, se bagolyhoz. Milyen madár ez? A király odament az asztalhoz, leszakított egy darab kalácsot, elébe lökte. Megette. -Ó, adok még neki! Adta. Megevett egy kalácsot, még akkor se, megevett kettőt, még akkor se állt meg a madár. - Hej, te madár! Milyen madár vagy te? Megfogott három kalácsot, letette: - Edd meg, nízzük mán! A madár szípen leült: -Nagy szerencséd, herceg, mer másképp nem segítettem vóna! Jó szíved van! Sose adtál életedben. Hát most adtál! Hogy érzed a szíved? -Megenyhült, mint egy jégtömb, és meleg lett a szívem. Hát így kellett vóna akkor is, és az átkot nem kellett vóna használni! Na, mindegy! Az Ezüstkirályfit Butó (Plútónak a fia) megöli. 178