Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Hanem holnap tizenkét órakor iccaka, itt a kertedben az ezüstfák alá lelökök egy kardot. Add oda az Ezüstkirályfinak! - Hát te, ki vagy? Vagy mi vagy? -Én egy madár vagyok, de majd újra eljövök hozzád! - elrepült, még a kalácsot is ott hagyta. - Ki lehetett ez? Elátkozott vitéz, madár képibe, vagy tudós? Másnap tizenkét órakor hatalmas, lángoló eleven kard lezúgott egy ezüstfánál. -Na, vedd fel, ezt neked küldték! Felvette, felkötötte. De bizony nem vót tovább, mer megmondta, hogy visszahozza a bíkakirálytúl! Na, mindegy, akkor megyén! De hogy menjen? - Menjél puszta lovon! - Két négylábú lovon? Hát nem érkezek el sose! - Eriggy, csak induljál el! Jön az öregasszony: -Ne indulj el, fiam! Ne indulj el, mer sose nem érsz oda! Mer megöregszel félúton. A kard jó, de egy lovat is kell, hogy alád adjon. -Igen, igen! - aszongya. Maga a Rezedának - aszongya - a keresztanyja. -Én kereszteltem, és adtam az orvosságot, amibűi lett. Hanem eriggy ki a falu szélihe, ott van egy dögkeselyű, oszt vágd le a nyakát, és meglátod, mi lesz! Megyén a fiú, nízi. Ó, de sajnálta, szegíny beteges, sovány dögkeselyűt. - Szegíny, szegíny, szegíny, szegíny! Mindegy, kihúzta a kardot, puff, levágta. Lett belűle egy olyan nagy, hatalmas darumadár. Szárnyát kitárta. - Ülj fel a hátamra, oszt elviszlek Pokolba, mer csak én tudlak elvinni! Mikor megérkezik Pokolba, lássa, hogy üstökbe főzik az emberek lelkit, tüzelnek. Megérkezett. Aszongya az ördög: 179