Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Mindegy! - aszongya. Hagyom három napig, hogy szenvedjen. Előállt egy tündér, mindjárt belefújt a kürtbe. Kihúzott egy szál haját a Tündérkirálynő. - Eriggy, lökd rá - aszongya - Kócimborra, ahun az átokfövés és az átok gyökere rá van tekeredve. Rálökte a jány, mind lemállott rulla. Ott ül a fiú. Nízte, hogy repül a tündér vissza. - De szíp ez a tündér. De akit szerettem, ű még szebb. Nem lett az enyim. Ott ült. Lassan elnyomta az ídes álom. Elterült, elaludt. Álmában megjelent neki a Tündérkirály jánya, elvette a Tündérkirály jányát, boldog vót, sírt örömibe, csak sírt. Aszongya: - Csak szegíny anyámat tudnám megvigasztalni! Mikor felkelt, egy híd, lássa, előtte van. Egy aranyhidat eresztett elibe a Tündérkirály jánya. Ezermillió madár csirippolt rajta, a híd karzatján. És megindult a fiú, elment a jányho. - Kedves szívem szíp szerelme, Tündérkirály jánya. Bocsáss meg nekem! -Megbocsátok - aszongya a jány. Ott állt az Isten küldötte pap. A fiú odament a Tündérkirály jányához, megfogta a kézit. Felöltöztették a tündérjányok, űtet Tündérkirálynak, a jányt menyasszonynak. Rázúdultak a nagy templomi harangok. Megérkezett a szülei, a sógora. Megcsókolgatták. Tik, hóhérok, seprűzzítek, tik meg, papok, eskessítek! Máig is élnek, ha meg nem haltak. 1988. június 7. 140