Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

minden hajnalba kétes hajnalcsillag repkedett a hóna alól. Takaródzott a aranyhajával. És képzeld, egy huszonnégy fejű sárkány elrabolta az udvarrul. Lássa az anyja a királyjányt. -Ó - aszongya -, de szíp ez! Odament az anyja, megcsókolta. Szegíny kis rongyos ruhába vót, mint az ókorba, vászonbul meg faháncsbul vót a kis ruhájuk. Aszongya: -Afelesígem! - Ugyan, gyermekem, ebbe a putriba nem tudod behozni - aszongya. -Mindegy, anyám - aszongya -, én elhoztam! -Na mindegy, Kocimbor, gyere! Nyújjál csak - aszongya - a bal csecsed alá! Ajányúlt Kocimbor, egy kard kirepült, mindjárt játszott a levegőbe! - Hát eleven karddal születtél! - Na, Kocimbor, vesd le a ruhát magadrul. Gyere be! - Én vetkezzek le, anyaszült meztelenre? Hogy gondolsz te olyat? -Vetkezz le! Levetkezett. A jány kihúzott egy szál aranyhaját, rálökte. Mindjárt aranpaszomántos dolmányba, ruhába lett a fiú. -A kardod veled van! Nesze! Kivett egy sálat a nyakábul. Ellökte. - Ülj le, és mán repülhetsz is, mehetsz a húgod után. -Na, kedves anyám! Maguk mit esznek, mit isznak? Ennek a királyjánynak terülj asztalkája van! Mindjárt megterült az asztal. A fiú kiment. Repült, ment, ment, a huszonnégy fejű sárkányho. De hát ment szegíny. De hát hun tanálja meg a sárkányt? Hun szállt meg? Istentelen nagy erdőben. De sem az eget, sem a fődet nem lássa. De úgy ki van mám Kocimbor fáradva, hogy szegíny a kézit se nem tudja felemelni. -Mindegy! Valamit majd ád az Isten! Vót egy kis elemózsiája, elővette. De nem is ette meg, betette a feje alá. Mikor elaludt mélyen, úgy érezte, hogy valami rángassa a lábát. -Valami vad - gondolta. Hát mikor felníz, akkor lássa, hogy egy picike ember, nagy szakállú, mosolyog rá. Megfogja, úgy rángatja űtet a lábánál fogva, mint egy kis játszó katulyát. 124