Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Te kis födi manó, hát hogy mersz hozzám nyúlni? -Ha, ha, Kócimbor! Jó helyrejöttél! Most még, ha itt nem tudsz leszállni, soha nem fogod megtalálni a huszonnégy fejű sárkányt. Mer az a kendő, amit adott neked a királynő, a kicsi hozzá. - Hát akkor, hogy menjek el? Lovam nincsen! -Nem is kell neked! Gyere csak! Bevitte egy hegy oldalába. Lássa, hogy aranykardok, aranybuzgárok, aranymenték. - Ahun mente van, meg kard, meg pajzs van, ott ló is lehetne! -Nem! Hallod, Kócimbor! Egész életedre boldoggá teszlek. Üss rám avval a korbáccsal! -Hogyhogy? Ha evvel rád ütök - aszongya -, szíjjelmísz! Olyan kicsi vagy! -Üssél rám - aszongya -, mentsél meg! -Hó! - kapcsolt rögtön a fiú. Ez is el lehet átkozva! Megfogta a korbácsot, odavágott. A kis manóruha lehullt a rula. Nagyot nevetett egy királyfi. Aranyfoggal, aranyhajjal. - Hát nízd! Látod ezt a lócát? -Látom, szíp aranylóca. De nekem nem kell! - Erre felülünk mind a ketten, oszt elmegyünk a huszonnégy fejű sárkányho! Megindultak menni. Fent ültek az aranylócán, mikor egy nagynagy fekete felhő közeledett feléjük. Aszongya a királyfi: -Be se mutatkoztam neked! Én az Aranyág királyfi vagyok. Te meg Kócimbor vagy. De te nagyobb vitéz vagy, mint én. Engem elátkozott egy bűbájos boszorkány, mer nem vettem el a janyát, oszt elátkozott manónak az erdőbe. Ereszkedjünk le, mer jön a huszonnégy fejű sárkány. -Hogy? - Most megy haza, a húgodho. Mennek, mendegélnek hát, a sárkány után, mikor felírnek egy istentelen nagy hegy tetejire. De olyan nagy hegy, hogy az ég felé korholódik a hegy teteje. Nízi: 125