Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

- Hát, de jó lenne vele tanálkozni! - De hát - aszongya -, fiam, megtanálkodhatsz vele, de olyan feltételek mellett, hogyha eljön. Ha nem jön el, nem tanálkodhatsz vele, mer nem tudod, hol lakik! -Nem baj, ídesanyám - aszongya -, estére én kimék a kunyhó elébe, hátha meglátom. -Nem baj, gyerekem! Beborult az alkony, lassan-lassan elhalványult a lemenő nap szíp sugara. Nízte a fiú. Hát, amikor elcsendesedett minden, lássa, hogy a fődbül jönnek fel a virágok, oszt világítanak! Világító tulipántok, rózsák. Nízte a fiú. Hát, látta, hogy egy gyönyörű aranyszőnyeg az erdő fenyvese közül kigördül. Rajta egy nő, tiszta rózsaszín fátyolba, egy fehér paripán. Odament a fiúhoz. -Ó, Hóvirág! Nagyon boldog vagyok, hogy látlak. De ne felejtsd: ha megcsókollak, mindig igazságosnak kell, hogy legyél! - Hogyhogy igazságosnak, mi az az igazság? -Mindig szeretni kell az embereket, jót kell tenni nekik, jót kell velük tenni, és az igazságot kell mondani. Na, majd aszongya: -Ide figyelj, Hóvirág! Ha eljössz velem, adok neked egy gyümölcsöt, oszt hazugságra soha-soha, soha nem nyílik a szád. Ahol hazugság van, oszt elneveted magad, minden összedűl. Aszongya: - Te ki vagy? - Én vagyok a Tél Tündére, Tél Angyala. Én hoztam nektek mindent. - Hogy köszönjem meg neked? Térdre akart esni, megfogta a jánynak a karját. -Ne köszönd meg nekem, hanem gyere! - De - aszongya - még soha nem ültem paripán. Az anyja térdre esett előtte: - Ne vidd el az egyetlen fiamat, mi lesz velem? Aszongya: -Nem messzire viszem, mindjárt visszaengedem a fiadat. Nem bántom a fiadat, semmi bántódása nem lesz. 112