Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Megfordult az idő, esik, fú, csikorog, hordja. Olyan hóesés lett, hogy az erdőket lepte be. Belepte a hó a kunyhót is. Tizenkét órakor az asszony felkel, ivott egy kis bort, hogy ne fagyjon meg, a gyermeket meg ápolta. Tizenkét órakor a hó, ami odaesett, megnyílott, a fák teljesen szárazak lettek, és jött egy rózsaszín felhőbe egy nő. - Ó, te szegíny asszony - aszongya -, nagyon boldog vagyok, hogy tíged megtaláltalak. Ne fílj, nem hal meg a kisfiad - aszongya. Olyan meleg van mán idebent, hogy mán nem bírok bent lenni. - Ki vagy te? - Én vagyok a Tél Vénusza, én vagyok a Tél Angyala. -Adjál rá a fiamra egy kis nevet. -Ó - aszongya -, legyen a neve Hóvirág! Nesze, itt van ez az abrosz, és ezt lökd el a széna tetejére, és bármit kívánsz, mindent megkaphatsz! Ahogy nízte, tiszta rózsaszín ködbe, felhőbe vált az összes erdő. Hó azon a környéken nem vót. Kezdtek kizöldellni a fák, mán, oszt január vót, másutt meg méteres havak vótak! - De, hát hogy hívnak tíged? Aszongya: -Tél Tündére vagyok. Meleget hoztam neked, mer sajnáltalak, meg a kis Hóvirágot, a fiadat! Elment, de ottan örökké meleg sugárzott, a fákon csicseregtek a madarak. Az asszony minden jót kívánt. A kisfiú nőtt, nevelkedett. De bizony ebbe az időbe, egy nap vót egy esztendő. Bizony a fiú úgy felnőtt, hogy legénnyé serdült. - Kedves ídesanyám, hogy kerültél te ide, ki az Isten nagy vadonjába? -Hát, fiam, kijöttem apáddal, hét királyságnak hét országábul. Mindenkit adóztattak, mindenkit ütöttek. Szegíny apád megunta, mer csak egy kecskéje maradt. Kijöttem, de apád, fiam, elment egy reggel, és nem jött vissza soha. Én megszültelek tíged. -De kedves anyám! Mir szólítol te engem Hóvirágnak? Hát nízd, minden szíp, ragyogó, csicseregnek a madarak, minden virágba van! -Hát - aszongya -, fiam, mer eljött egy nagyon szíp nő, ű adta a meleget, ű adta az abroszkát, ű adta rád a neved, hogy Hóvirág vagy. m