Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Hát, ez nem lesz jó! Megpróbálta az ajtót, sehol nem mozdult, Ő mán örök rab lett. Enni-innivaló vót, mindenféle finom enniinnivaló. Zene szólt, hárfák szórakoztatták az embert. Az ember csak szomorú vót. Hagyjuk itt, most őrködik erre az elátkozott kincsre, forduljunk vissza a felesígihez! Szegíny asszony otthon maradt. Kilenc hónap, egyedül! Otthon maradt, vót ott egy rozsdás nyílvessző, csinált nyilat, faháncsbúl csinált kötelet. Ű is lűtt fácánt, nyulat, megsütötte tűzön, íldegélt, közeledik a szülés órája. -Istenem, Istenem, itt az ég alatt, rám jön a tél, itt fogok fagyoskodni. Istenem, mit csinájjak? Mindegy, én nem megyek oda a királynő, hiszen mi adót adnék mán neki?! Fiamat meg elvenné, besorozná katonának, elvinné valamelyik királyországba hadakozni, a gyerekim életét el is átkozhatnák! Nem megyek! Az asszony fogta-kapta magát, vót nála éles kés, szedett legalább vagy tíz-tizenkét hát gyepet, ilyen háncskötélbe összerakta. Bevitte abba, amit az ura csinált neki, nagy kunyhót, gerendábul. Olyat csinált magának, mint egy kis físzek. Ahogy bement, mán akkor elkezdett lassan, nagy szemekben a hópehely szállni. Betakarta a hegyeket, a völgyeket, szélcsend borult mindenre, csak a repkedő madarak szálltak, meg a fenyvesek integettek. Az asszonyt elnyomta az ídes álom. Kínlódott, kínlódott, tizenkét óra fele meglett egy kisfiú gyermek. Majd csak reggel tért az asszony magáho, felmarkolta, egy kis rongyos, piszkos ruhába betekerte: -Nem tudom azt se, hogy fiú vagy-é vagy jány? De mán nem bánom! - adott neki tejet, de alig vót! Mibül adott vóna? Ami kis magvakat behordták a nyáron, abbul élt. Ilyen famagvakat, meg ilyen kis málnákbúi csináltak lekvárt, kis italt. Azon éldegélt. - Istenem - aszongya -, ki sem merem nyitni az ajtót. (Ajtó is vót rajta.) Ha kinyitom, bejön a hideg, megfagy a gyermekem - aszongya. Betakarta nagy boldogan, szeretgette. Aszongya: -Istenem, nincs is nagyobb boldogság annál, ha valaki szeretni tud, és van, hogy kit szeressen, és boldog az ember lelke. 110