Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Megcsókolta az ember a felesígit nagy boldogan. Reggel felkel, megindul kifelé. - Ha késűn jönnék - aszongya -, nyugodt legyél! Az ember elindul a völgybe. Hát, mikor lement a völgybe, felníz a hegycsúcsra. - Felmegyek - aszongya -, nízek, nincs-e valami üregi nyúl behúzódva? Ahogy ment, ment a hegy tetejére, akkor lássa, hogy egy palota régi maradványa az, kastélymaradvány. És lát egy hatalmas vasajtót, megyén lefelé. Hát, akármit ád az Isten, lehet, hogy még kincsek is vannak elrejtve. Megnízem. Megyén lefele, de bizony ment mán egy fél napja. Leült, megfáradt. Mikor lement az Alsó Indiába, egy vasajtó kitárult, az asztalon ott vót előtte egy kis kalács, meg egy findzsa kávé, egy pohár kávé. Megitta: -De jó, Istenem, itt! Megszólalt egy hang, elsötétedik az alsó palotának a szobája: -Szegíny ember, sajnállak, de fordulj vissza! Gyönyörű gyereked születik, nem lesz, ki nevelje fel! - Ugyan, ugyan, mir forduljak vissza, mikor az ilyen élet, hogy nem dogozók, oszt mégis adtok enni? -Nem bánom, akár királyi vagyonod is lehet, de szabad ember többé nem leszel! Ha még egy szobával bejjebb jössz, akkor örökre bezárul az ajtó rád. Meggondolta az ember: -Azt ád Isten, amit ád! Kinyílott az ajtó, tiszta briliánsok, opálok, smaragdok, akkor aranykelyhek, aranykardok, aranydolmányok belípett az ember. Elé állt egy másik ember ű elé: -Nesze, pajtás, itt van ez a kúcs. Ezt most mán neked adom. Én tizenhét éve vagyok itt rabszolga, őrzöm ezt a királyi kincset. Most mán neked adtam át! Átadta a kulcsot, odament a forgóajtóhoz, kifordult az ajtó, ű elment, ez meg megmaradt örök rabszolgának. Akkor az ember gondolkodott: - Mi lesz a felesígemmel, szegínnyel, a hegyekbe? Közeledik a tél. Fát se tud vágni, ott hal meg a kisgyerekemmel! Gondolkozik az ember, letette az aranydolmányt. Nízett szíjjel. 109