Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

Közben a könyvkereskedésben kiállítottam apró képeimet, s lassankint felém terelődött a közönség figyelme. Nemcsak az az öröm ért, hogy megvásárolták a rajzokat, hanem az a meglepetés is, hogy egy ismeretlen társaság minden tagja egy forint segélyt ajánlott fel tanulmányaim folytatására havonta. Azt akarták, hogy a fővárosba utazzam és iratkozzam be az akadémiára. Képzelhetik örömömet! Rögtön elutazhattam volna, de olyan hirtelen jött a meglepetés, s annyira lekötve éreztem magam Szamossy mellett, hogy nem tudtam magam egy-kettőre rászánni az elmenetelre. Továbbra is Aradon maradtam és kuporgattam a pénzt, hogy legyen későbbre is. Egész keresetemet félrerakhattam, mert lakásom és teljes ellátásom volt az óraadásért. Milyen igazam volt, hogy nem dobáltam könnyelműen a pénzt! Alig yhárom<?

5 hónap múlva már hiányzott négy-öt forint a könyvkereskedőnél letett szokásos havi tizenötforintból. Majd hat, sőt nyolc forint hiányzott... Nemsokára már nem is volt érdemes a boltba menni, úgy lefogyott a havi segély-összeg. Különben pedig sohasem tudtam meg, hogy kik az adakozók és miért gondolták meg a dolgot? Talán, mert látták, hogy úgysem megyek el a városból? Ki tudja? Nem is volt olyan fontos, hiszen nagyon boldog voltam, hogy ott maradhattam..." Nyolc-kilenc hónapot töltöttek Aradon, amikor Szamossy meghívót kapott régi barátjától, Ormós Zsigmondtól Buziásra. Ez a Temes megyei fürdőhely messze van ugyan Aradtól, még inkább Békés megyétől, csupán azért említem meg, mert Ormósnak gyulai kapcsolatai voltak: testvére, Ormós János Gyulán élt, s a Buziáson töltött egy hónap jelentősen hozzájárult Munkácsy művészi fejlődéséhez. De beszéljen erről inkább Munkácsy: „Tizenöt, tizenhat hónapja voltam már Szamossynál, mikor őt Ormos barátja, aki műpártoló, esztétikus és író volt egy személyben, meghívta magához látogatóba. Ormos is Gyulán élt, akkor én még nagybátyámnál voltam, s néhányszor látott Szamossynál. Sőt azt is tudta, hogy azóta sem váltam el tőle. Meghívott hát engem is... Osszepakkoltunk s elutaztunk egy kies kis fürdőhelyre: Buziásra, ahol nagyon kellemes heteket töltöttem. Külön kis házikóban laktam, egészen egyedül, úgy, hogy azt csináltam, ami tetszett. Éppen csak étkezésnél találkoztam derék, szíves házigazdámmal. Elvezettel hallgattam, mikor Szamossyval a művészetről beszélgettek. Ormos nőtlen ember volt és magánosan éldegélt. Legszívesebben a régi, nagy mesterekről beszélgetett, annál is inkább, mert sok, értékes képe volt, amelyet ők festettek. Tudták, hogy minden egyes képet milyen szemmel kell nézni, s a festés technikájáról vitatkoztak. Nekem mindez újság volt, de tanulságos, hasznos újság. Ormos könyvet is írt a velencei képzőművészetről és sokáig élt ott, hogy tanulmányokat gyűjtsön. Ott ismerkedett meg Szamossyval is, s ott kezdődött a barátságuk. Mesélgettek a híres olasz remekekről, s megmutatták a legnevezetesebb alkotások rézmetszeteit. így ismerkedtem meg a nagy mesterekkel, s azóta sem ismerem őket máskép, pedig Velencében is, Rómában is jártam, mielőtt Párizsba jöttem... Nagyon jól éreztem magam ebben az áldásos környezetben. Végre szabadon lélegzettem. A nap legnagyobb részét kint töltöttem, s azt rajzoltam le, ami kezem ügyébe esett... Hat hétig vagy két hónapig tartott ez a boldog élet, aztán folytattuk a vándorlást." Szamossyt Karácsonyi grófék hívták meg Buziás közelébe egy kis faluba, Beodrára. Munkácsynak Szamossy mellett volt a szobája, de étkezésnél a lakájok közt, az asztal végén kellett helyet foglalnia, s ezt annyira zokon vette, hogy kiköltözött a kastélyból a helybeli mészárosokhoz. Nappal Szamossyval volt, de kosztra és kvártélyra a mészároséknál maradt. 35 Régi fordítás: „egy-két". 97