Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

hogy bepanaszol a nagybátyámnak. De nem szólt a bácsinak ő sem, és én sem dicsekedtem el, hogy mit kaptam. Nem voltam benne biztos, hogy mit szól Reök bácsi az engedetlenségémhez... Különben sem tudtam volna a mázolást befejezni, úgy helyben hagyott Langi. Nyolc napig tartott, míg meggyógyultam. A műhelyben ezalatt megvitatták az esetet, s nekem adtak igazat: - Jól tetted - mondták az inasok. - Ne használjon ki bennünket mindenre. Nem muszáj ezer dolgot elvégezni!... A majszterné is mellettem foglalt állást. Azon a napon, mikor a műhelyben eddig példátlan eset megtörtént: elhívott a konyhába és vajaskenyeret adott. Most sem értem, hogy miért volt olyan barátságos és jóindulatú? Talán félt, hogy elárulom nagybátyámnak az ura gonoszságát... így élt akkoriban a kis asztalos-inas." Hol volt ennek a szomorúan végződő történetnek a színhelye? Valamelyik „templomudvarban" 1 - amint az Emlékeimben olvashatjuk. A helyismerettel rendelkező kutató zavarban van, mert a főtéren egymás közelében magasodó csabai templomok körül Miska idejében nem voltak sírok. Egyébként is olyan távol lehetett az események színhelye a városközponttól, ahol a templomok vannak ma is, hogy este lett, mire Miska a festésből hazaért a műhelybe. Valami itt nincs rendben. A megoldást Munkácsy önéletrajzának, az Emlékeim eredeti, francia kiadásának szövege jelentette. Munkácsy ennél a résznél a következő kifejezést használja: „un tombe au cimetière de Csaba", azaz: egy sír a csabai temetőben. Tehát egyértelműen temetőről s nem templomkertről vagy templomudvarról van szó. Ez a szövegrész késztetett arra, hogy az Emlékeimnek más, fontosnak tartott helyein is ellenőrizzük a régi fordítást. S most már elindulhatunk a temető keresésére. Beesteledett, mire a város közepébe ért, az általa útkereszteződésnek nevezett városközpontba, így távol kell keresnünk. Az említett Krisztus-szobor a római katolikus temetőhöz vezet bennünket, s így találunk rá a Szarvasi út mentén lévő temetőre. A szobrot azóta felújították, de a hatalmas temetőkert ma is nyomasztó méretű, akkoriban még szántóföldek is övezték a túloldalát. A piciny csőszház bizony ma százados épületnek látszik, talán ez adott helyet Miskának azon a szomorú napon. * 1856 őszén jó néhány változás történt az asztalosműhelyben. Mindenekelőtt tágabb lett a hálókamra: meghalt apó. „Az első tél vége felé nagyon elgyöngült és állandóan nyögdécselt, ami persze nem tetszett a lakótársaknak. A legények panaszkodni kezdtek és nem akartak tovább egy szobában aludni vele. A majszter megnyugtatta őket, hogy majd szépen rendbehozatja és kitakaríttatja a szobát - hiszen úgy sem tart sokáig! De a jó öreg görcsösen ragaszkodott a pipához és amire türelmetlenül vártak, csak nem következett be. Míg végre egy éjszaka erős, szaggatottfuldoklás ébresztett fel bennünket, s egy mély, hosszú sóhajtás után - apóka meghalt. Észrevettük és mindnyájan kiugrottunk az ágyból, én természetesen legelsőnek, mert nagyon megijedtem. Meggyújtottuk a lámpát, s csakugyan ott feküdt, megmerevedve, elnyúlva a csupasz ágyon. Azonnal értesítettük a fiát, aki szokott nyugalmával cammogott a holttesthez. Azt hiszem, magában ezt gondolhatta: У égre, csakhogy bekövetkezett!...' A halottal a szokásos gondossággal bántak el és megkezdődött a koporsó ácsolása. A koporsó!... Nem ez volt az első eset, hogy koporsócsinálás szakította félbe éjjeli nyugalmunkat. A jó csabai polgárok nem tisztelik az élők éjszakai pihenését. Ha valaki örökre elalszik közülük, hozzátartozói azonnal az asztaloshoz rohannak, éjjel, nappal, későn, korán, az egyre megy. Hogy is hívják azt a növényt, ami vízben nő és két-három méter magas? Olyasmi, mint a bambusz és a parasztok azzal fedik be a házaikat. Egyszóval egy szál ilyen kákafélét kirántanak a háztetőből, gyorsan megmérik 52