Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

CSABÁN 1852-BEN De térjünk vissza a Csabára érkező Miskához, folytassuk első benyomásait! „ Végre, nem messze a templomtól, egy kis házikó kapujában megáll a kocsi. Ez a ház sem nézett ki különbül, mint a többiek, amit eddig láttam. Új otthonomat egész másnak képzeltem, s azt hittem, hogy gondtalan gyermekéletemet nyugodtan folytathatom tovább. Csak bámultam a kis házat, a nélkül, hogy egy szót szóltam volna. Talán mert azt reméltem, hogy csak pillanatnyilag álltunk meg ezen a helyen, s rögtön tovább megyünk, egy szebb, nagyobb ház felé. De nem, a ládákat már szedik le a kocsiról, agglegény nagybátyám házvezetőnője, egy öreg asszony rám szól, hogy menjek be, s én bizalmatlanul követem. A parasztház egyszerűsége nagyon nyugtalanított. Mindent gyorsan szemügyre vettem, s bekerültem nagybátyám dolgozószobájába, ahol a körülményekhez képest, már több pompát vettem észre. Megismertem egy-két holmit, amelyek apám hagyatékából kerültek ide. Az asztalon - amely könyvállvány is volt - iratcsomók feküdtek, nagy ollók, mérőléc, tollak és ceruzák. Mennyi örömöt okozott mindez, hiszen én a gazdagságot kerestem! Mint oázis a sivatagban, olyan üdítően csillogott felém egy gyönyörű levélnyomó. Végre megnyugodtam, mégsem vagyunk nagyon szegények. A levélnyomó biztosan drága, értékes darab. Hízelgett a hiúságomnak és a büszkeségemnek! Bevallom, nagyon boldog voltam, hogy nagybátyámnak ilyen kincse van és kezdtem kibékülni a sorsommal. Legelőször is megvizsgáltam az üveggolyót, amely káprázatos sokszínűséggel csillogott, alig mertem hozzányúlni... Az üveggolyó biztosan fokozta képzelő er őmet, de ha összehasonlítom előbbi benyomásaimmal, úgy találom, hogy mégsem rajongtam utána annyira, mint apám tajtékpipája után. Az üveggolyó mély tiszteletet ébresztett bennem, megcsodáltam és büszkévé tett, mert az én szememben a gazdagságot és a fényűzést jelentette. A pipát pedig szívből szerettem, örvendtem, ha hozzányúlhattam és a legnagyobb szerencse számba ment, ha játszani tudtam vele. A sorsom miatt hát megnyugodtam és érdeklődni kezdtem, hogy mi van Giza nővéremmel. - Majd elmegyünk és meglátogatjuk - mondta nagybátyám. Valóban rögtön felkerestük a nagynénémnél, aki Steiner nevű úrhoz ment feleségül. Steiner jómódban élt és mindenki gazdagnak tartotta. Első csabai kirándulásom éppen úgy emlékezetemben maradt, mint a megérkezés. Az utcára csak csizmásan lehetett kilépni, azt is jól a lábhoz kellett szíjazni. Mert ha nem, a csizma ott ragadt a sárban és a láb belesülyedt a pocsolyába. így van ez az egész Alföldön. Kő nincs semerre, a tégla sok pénzbe kerül, az utak ki vannak téve az évszakok és az időjárás kény ének-kedv ének. Azok szabályozzák az állapotát. Télen sár-tenger, nyáron por-tenger. Eredeti dolog a gyalogút: a házak előtt két sor párhuzamos palló, egyik a jövőknek, másik a menőknek. De csak a jobbmódot jelentő városnegyedben van így, ahol a falu arisztokráciája lakik. Másutt elegendő egy szál palló is. És a pallók mellett a halál leskelődik, különösen az országút felé, ahol félméteres-méteres szélességű árok húzódik végig. A járkálással való tornászás nagyon mulattatott. Legelői mentem, nagybátyám a hátam mögött vigyázott rám, mert valóban nagy ügyesség kellett hozzá, hogy az egyenetlen és csúszós deszkákon lépkedhessünk. Minden baj nélkül megérkeztünk. »Itt vidámabb volt a kép: a város legvégében állt ez a valóban csinos ház. Széles lépcsőzet vezet fel az udvarról. A másik oldalon terasz uralkodik a nagy kert felett.« (A Steiner-ház ma is épp ilyen, amilyennek Munkácsy leírja, csak a kert lett kisebb. Cz. I.) Nagynéném, Steiner bácsi és Giza már a lépcsőn vártak. Mindnyájan megöleltek és egész otthonosan éreztem magam. Itt már nagyon tetszett minden, s karon fog19