Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)
1874-ben utoljára festett Munkácsy Csabán. A körülmények úgy alakultak, hogy ezután csak ritkán látogat haza, s néhány napra - valóban csak látogatóba. A festéshez nem lesz ideje. A Gerendáson és Csabán alkotott képek azonban becses emlékei Munkácsy itt töltött időszakának. Az itt szerzett élmények sokáig ihlető forrásai voltak képzeletének, s az ebből származó festmények pályája felfelé ívelő szakaszában a legjelentősebbek közé tartoznak. A látogatás élménye sokáig szerepel még Munkácsy leveleiben. 1877-ben Vidovszkyéknak küld egy „rég ígért arcképet". „Szerettem volna egy kicsit átfesteni a fejet és az egész képet - írja Vidovszky Jánosnak -, de alig tehettem volna a hasonlatosság kockáztatása nélkül, így még legalább annyi hasonlatosság van benne, hogy emlékeztet a mindnyájunk előtt oly drága eredetire, s engem különösen emlékeztet azon időkre, midőn oly szíves fogadtatásban részesültem kedves családjuk körében, amit soha sem felejtek el... Hát kegyetek hogy vannak Csabán? Meg lehetne ott az ember jól, csak nyáron az a tenger por, vagyis az a portenger, télen meg a feneketlen sár ne volna. Nőm nem nyelte még mai napig sem a csabai port, s gyakran szememre hányja. Legyen szíves, kedves Vidovszky úr, Károlynak, Lászlónak és Ferkónak alkalmilag üdvözletemet átadni. Baráti üdvözlettel, őszinte tisztelője Munkácsy M. " Vidovszkyék megörültek a képnek, mert 1877 márciusában így ír Munkácsy Reöknek: „Örülök, hogy némi örömöt okozott neki. Mindig igen kedvesen emlékezem a Vidovszky családra. Milyen kedélyesen elrajzolgattunk Ferkóval a nagy négy szegletes asztal mellett. Aztán este hozták az almát a speizból. Ej de jól ízlett. - Hát mindennek vége, pedig kérdés, hogy nem az-é az igazi boldogság, mikor az ember olyan kicsiny helyen megvan és olyan jól érzi magát..." 1875 januárjában is gyermekkori emlékeit idézi: „Kántálnak-e még a tót gyerekek Csabán?... Régi idők, mikor jártunk ablaktól ablakhoz, úgy van-e még mindaz, vagy elmosta már azt is a civilisatio árja?" BÚCSÚ REÖK ISTVÁNTÓL 1874 őszén Munkácsyék otthagyják a colpachi kastélyt, és Párizsba költöznek. Pompásan berendezett lakásban nagyvilági életet élnek: meghívások, estélyek kötik le Munkácsy idejét - gyakran a festészet rovására. Itt látogatja meg Iván 1876 áprilisában. Csabán is fordul a helyzet. Reök nem érzi jól magát a megyeri tanyán, a „szellemi élet hiánya" gyötri, meg közjegyzői munkája is állandó beutazásra készteti, s talán felesége is vágyik a városba. így kezdi meg a Gyulai úton házának építését az egykori Steiner-kúriával átellenben. 1876. szeptember 28-án írja Iván, hogy a ház kész, „és Csaba városának imponál, mire kicsit büszke is apa". Hét szoba, 16 helyiség van benne, az építkezés 18000 forintba került - hatalmas összeg abban az időben! szinte kizárólag kölcsönből. Ez a nagy adósság okozta-e, vagy a régi óhajtott szellemi munkát igyekszik pótolni azzal, hogy gazdasága és közjegyzői hivatala mellett elvállalja a Békésmegyei Közlöny - a város egyik újságja -, sőt a rövid élettartamú Szépirodalmi Lapok szerkesztését is. Mint a városi képviselő-testület tagja, javaslatai, elképzelései mindig lényegre látóak voltak. Még 1871-ben felvetette a megyeszékhely Csabára helyezésének kérdését. Több röpiratot, cikket ír ennek érdekében. A megyegyűlés 1874 februárjában minimális szótöbbséggel leszavazta a javaslatot. 140