Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

50. kép. Aradi dalosünnepély Metszet Munkácsy után. Arad, 1867. Magyarország és a Nagyvilág, 1867. nuárjában írja Reök, hogy szállítja a gerendási épületanyagokat. Úgy látszik, a tanya maga megmaradt, átvette az új bérlő, mert egy év múlva így ír a tanyáról: „ Orosházára menet távolról láttam volt tanyánkat, hol te és Iván annyit vitézkedtetek; ahol a levelet olvasó diák, meg a fonó lány, a betyár, az esti kép születtek. {Levélolvasás, Fonó lány várakozás közben, Búsuló betyár, Estebéd a pusztán — Cz. I.) Idegen bitorolja e szent helyet - bitorolja, mert megvette azt, de fizetni nem akar. A Simay és Küzdényi tanyáknak már csak romjai vannak, azokból elköltöztek a gazdák. így múlik, változik minden..." Öt év múlva már az ő tanyája is omladozik: „Mily különbség Miskám a gerendási és a mostani állapot közt - írja, arra utalva, hogy Munkácsy pompás műterem, Reök előkelő ház építését tervezi -, s mégis az volt a mostaninak alapja, kiindulása. Sajnálom, hogy míg ép en fennállott az a tanya, mint szándékoztam, le nem fényképeztettem. Ma pusztaság, rom az egész, az a kis ház, amely nekünk akkor oly jó hajlékot adott." Erre a levélre válaszolhatta Munkácsy: „...hogy a gerendási residentia teljesen elpusztult, azt én is sajnálom. Sok gyermekkori emlékeim vannak hozzá kötve. Egy fénykép róla kellemes emlék lett volna." Reöknek a kismegyeri gazdaság berendezéséhez pénzre volt szüksége. Munkácsytól is kér. Október 27-én ugyanis - már Münchenből - azt írja Ligetinek, ha a pénzt megkapja egyik képééit, „...kérem nagybátyámhoz küldeni, egyenesen B.-Csabára, Reök Istvánnak. Már csak azért adom oda, mert nem akarok vele makacskodni, talán máskor is vesz egyet-mást, vagy ha ő nem, akkor más." 119