Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

Meglepő levél ez, különös adatokkal: Miskolcon a Békéscsabáról(i) odautazó Reök István gyógyíttatja Miskát. - Miért nem a mostoha? -A körülmények valóban olyanok lehettek, hogy a gyermekek nem maradhattak a mostoha házában. S a mostoha, két évtizeddel az elválás után, 1872-ben levelet ír Munkácsynak: „...te voltál a Gyermekek közt nékem a leg kedvesebb, és szeretelek volna magamnál tartani, de a Rögök (Reökök - Cz. I.) nem akarták, hogy egyfijatal Nőnek nem lehet férfit nevelni. így elvittek tőllem..." Továbbiakban elpanaszolja, hogy azóta sok csapás érte: anyja meghalt, háza leégett, s most szerény panziójából él. Őrzi még férjének, Munkácsy édesapjának arcképét, és szeretné Munkácsynak adni. Aláírás (20 évvel a férje halála után!): „özv. Lieb Mihályné". Az élettől megtört asszony szólal meg ebben a levélben. A kezdetleges írásból azt is megállapíthatjuk, hogy nagy műveltségbeli különbség volt Munkácsy édesanyja és mostohája között. S amikor már tanácstalanul állunk az ellentmondó leveleket olvasva, hajlamosán arra, hogy előbb az egyiknek, aztán a másiknak adjunk igazat, Liebné jelentkezése után fél évvel - különös véletlen! - Munkácsy újabb váratlan rokoni levelet kap, ezúttal bátyjától Eperjesről. A pénzügyőrré lett Emil hallotta, hogy Miska híres emberré vált, de csak most (20 év után! - Cz. I.) sikerült a címét megtudnia. A levél első része mintha a mostoha levelére válaszolna: „Szeretett Öcsém! Huszonhárom év telt el azon nap óta, melyen családunkat szeretett jó atyám elhunyta következtében a legvégső csapás érte, és ez volt azon nap, melyen szörnyeteg mostohánk által a szülei házból kiutasítva; mi testvérek bánatteljes szívvel talán örökre búcsúzánk. Azon napon tehát, melyen jó atyánk feledhetetlen jó anyánkat sírjába követé, elszéledtünk és egymást többé nem láttuk." S bár - mint levele végén írja Aurél és Gyula meghalt, így hárman maradtak életben (Emil, Miska és Giza - Cz. L). „... egyedüli kívánságom testvéreimet, kiket nem ösmerek, ez életben legalább egyszer keblemre szoríthatni és ha ezt elértem, örökre boldognak érzendem magamat." Megrendítő sorok: húsz év óta nem találkozott testvéreivel! Szinte hihetetlen. Ezzel lezárultak a miskolci évek dokumentumai. Sajnos, Papp István leveléből a gyermeknevelésre alkalmatlan, Emil leveléből a szívtelen mostoha alakja látszik igaznak. * Munkácsy tehát Csabára került. „A miskolc-csabai utazásra csak homályosan emlékszem, abban az időben, amikor még se vasút, se jó országút nem volt: hosszú utazás lehetett. De a csabai megérkezés már világosan a fejemben maradt. 1851. november elején történt. Őszies nap, minden szomorúságával, ólomszürke ég és a messziségben fekete foltok tűnnek elő szabályos sorakozásban, élesen kiválva az egyhangú háttérből, amely átszeli a horizontot. Nagybátyám két templomtornyot mutatott a messziségben, az egyik magas volt és karcsú, a második ennek csak a feléig ért, s mégis úgy néztek ki, mintha egymással szembefordulva beszélgetnének. -Látod a templomtornyokat? - kérdezte. -Az Csaba. Már nagyon türelmetlen voltam, hogy új otthonomba érkezzünk, de kocsink megfeneklett az úton. Ló és kocsi fekete sártengerben úsztak, valóságos mocsár közepette. Az utat karók jelezték, amelyeket nagy távolságokban becövekeltek a földbe. Ennek az volt a célja, hogy az utasok ne tévedjenek oldalra. Lassan jutottunk előre. A város látképe csodálatba ejtett: hosszú-hosszú utca, egészen alacsony, széles házakkal, amelyek szalmafedelei mintha a földből nőttek 11