A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)

Nagyné Martyin Emília: Emberek és sorsok a magyarországi románok archív fényképein

Nagyné Martyin Emília ros képeket előszeretettel helyeztek az ágyak fölötti falrészre. A képek elhelyezését tudatosan komponálták meg a falakon, általában a szimmetria szabályait követve. A fénykép lehet nyomtatott kartonra ragasztva, paszpartuban, üveg alatt vagy keretben, összekeretezve más fényképekkel. Sokszor kerülnek a képek közé más emléktárgyak, kiegészítő képek, díszítő elemek, amelyek sajátos egységbe rendezik a fotókat. Az ötvenes években terjedt el a több fénykép egy rámában való elhelyezésének divatja. Ekkor már megtalálhatjuk a ráma nélküli színes, festett üvegbe ágyazott fényképeket is a komódok fölött. A színesre festett üveglapok alá helyezett fényképeket gyakorta nem a hagyományos módon, hanem sarkosan akasztották a falra. A képek összeállításakor a legfontosabb szempont az volt, hogy a legszorosabban összetartozó családtagok így egymás mellé kerüljenek, mintegy az összetartozást szimbolizálva. Többször megfigyelhető, hogy egy nagyobb méretű, régebbi kép rámájába a legújabban készült fényképeket illesztik be, ezáltal valósítva meg több generáció együttes megjelenítését. Gyakran kerülnek egyes fényképek a bibliába, imakönyvbe, énekeskönyvbe, ezzel is kifejezve a képnek vagy az ábrázolt személynek a megbecsülését. A fotók készülhettek többrétegű, vastag, hajlíthatatlan papírra. A két világháború közötti időszakban a cakkos szélű, kartonpapír vastagságú fényképek terjedtek el. Az 50-es évektől már vékony papírra készült, kisméretű, cakkos szélű fotográfiát találhatunk jelentős mennyiségben. A családtagok sokszor még életükben, de gyakorta szeretteik halála után, kisebb méretű fényképek alapján nagyított, erősen retusált, olykor színezett fényképeket készíttettek. A többnyire családi vagy páros képek a mesterséges beavatkozás nyomán erőteljes torzulásokat szenvedtek. A fényképek installálási módja korszakonként változó. A képek keretei egyediek, csak az utolsó időszakban figyelhető meg az uniformizálódás ebben a vonatkozásban. Még az 1920-as években is jellemző volt, hogy a képeket festett papírmaséfríz keretezte. Gyakori volt a kép és a keret szélei között a növényi ornamentikával díszített paszpartu. Minél nagyobb számban készültek fényképek, annál inkább megjelentek a silányabb installációk, és megfigyelhető a városi ízléshez való igazodás. Fénykép készülhetett jegyajándékként. Ez gyakran egy sablon volt, szív alakú kivágott ablakkal és szöveggel, ami mögé ragasztották az arcképet. Jellemző, hogy a képek installációi információkkal szolgálnak a készítőt, a műhelyt illetően, mivel a fotók hátlapján ezek a korabeli reklámot szolgálták. A román családoknál gyűjtött fényképek nyomtatott feliratainak tanúsága szerint a következő műhelyekben készültek a fényképek: „Maár Mariska Sarkad", „Fekete Sándor Ő Császári és Királyi Fensége József Főherczeg udvari fényképésze Nagyvárad", "Foto Lenics Dtr. Avram Iancu", „Bán Ferenc Sarkad" (Méhkerék), „Burg Izsó fényképész Debrecen", „Bogár Fotó Békés", „Mihály János fényképész Nagyvárad" (Sarkadkeresztúr), „Werner Mihály fényképész Battonya", „Biszelt Mihály fényképész műterme Battonya és Mezőhegyes", „Bozsin Fotószalon Battonya" (Battonya), „Kassák és Wippler Herkulesfürdő" (Kétegyháza), „Békés-Gyula József Főherczeg Ő Császári és Királyi Fensége fényképésze, Fő utcza 38" (Gyula), „Mayer Sándor fényképész Érsek-újvárott" (Magyarcsanád). 126