A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez

Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez napra (két hétre) befedeztetik a kancát s hat hónapos korában „elválasztják" tőle a csikót. A „rúgott csikót" megkötötték, zabbal s egyéb takarmánnyal etették. Az I. világháború után megszűnt a ménes tartás. Utána általános „ólastartás" volt. Az egy lóra eső évenkénti takarmánymennyiség: „abraknak zab-kukorica 8 q, vagy 3 q zab és hibásan nőtt csöves kukorica 5 q, takarmányrépa 3-5 q, 35-40 q cukorrépa, vagy cukorrépa tökkel 20-45 q, 20 q répa, 25 q tök, lucernaszéna- zabosbükköny 40 q, tisztán zabosbükköny 30 q, három-négy napos vágású fonnyadt lucerna 35 q, törek 20 q, vagy törek kukoricaszárral 12 q (= 300 kéve). Az árpaszalma, régebben „nádcsörmő az ínséges idők póttakarmánya volt." Úgy tartották az udvari gazdák, hogy „a téli gyenge takarmányozás nyáron jön ki a lovon. Ha télen a szügye, csüdje, girince megerősödik, izmai megrakodnak, csontjai megtelnek velővel, így nyáron van mit neki leadnia". A fiatal állat öt éves korig többet eszik. Az itatásra is nagy gondot fordítottak. Nyáron nagy melegben, nehéz munkában „mindig megkínálták a lovat vízzel." Télen is otthon, ha „sok szárazat evett." Naponta „hétszer-nyolcszor kell" itatni. „Amikor a lú szomjas, egyébként is hödörög."

84 „Szép és jó lovakat neveltek Zsadányban, három éven aluli csikót sohsem adtak el. Aki eladta azt megszólták. Híres lótenyésztő családok voltak itten. Olyan lovakat neveltek, hogy csak teherrel lehetett befogni űket, félistrángot kellett felvetni a hámfára, üres kocsival, mert két istránggal világgá vitte vóna az embert." (Szinte ugyanezt hallottam Gyomán dédapám lovairól. О ugyancsak nagy lótenyésztő hírében állott. Az ő lovaira is azt mondták, hogy „Csősz Mózsinak olyan lovai vótak, hogy üres kocsival csak a félistrángot lehetett feltenni, osztán ű felült, Albert fija tartotta a lovakat, Szilágyi Zsuzsanna a felesíge meg nyitotta a nagykaput, Albert osztán elengedte űket oszt csak ugy vágódtak kifele felvágva)." Idős zsadányi gazdától való mondás: „Idesapám, nagyapám ugy gondozta a lovakat, - de hát osztán minden jószágot -, hogy bennünket gyerekiket nem neveltek jobban. A lú nyerítísibul, a marha bőgésibűl megtudta mondani messzirűl, mi kell a jószágnak? A váradi vásárba vett betöretlen csikót maguk neveltík ki." Egy udvarba csak egyforma színű lovat vettek. „Öregapámék - mint más is itten Zsadányba' - egyes ekébe befogott hat lovat s ugy megszántotta a kötött fődet, hogy csak ugy omlott utána a termís. Vót hozzá jószág; 40-45 darab fehírmarha, ebbűl 8-10 darab fejőstehén, 810 darab lú. Szántáskor elől két ököriga, utána öt lóiga ment." A lovaknak emberemlékezet óta mindig adtak abrakot, jóféle korpát, mert „vót bűven a szárazmalmokbúi". Ezekben nem volt szitarendszer s az őrleményt otthon szitálták ki. Dúsabb tápértékű volt a korpa, mert liszt is került közé. Zabot, zabosbükkönyt, árpát mindig termeltek annyit, amennyire szükség volt. Ha még sem termett elég takarmány, akkor elmentek Békésre, Mezőberénybe árpát, zabot, tengerit venni. „Futotta az állatok árábúl. Tar József mondotta Tar Gábornak: Hallod-i én nem tudtam búza alá vetni egy lípíst se, mert mind bevetettem zabbal. Ami búza kell azír lemegyünk Berínybe viszünk nádat, meg jószágot, annak az arábúl veszünk annyi búzát, kenyírnek valót, hogy bűvön elíg lesz." Legtöbb gazda előbbre valónak tartotta az állatok takarmányát a maga „kenyírnek" valójánál. Lucerna, bodorka majd csak az 1880-as évek táján „termelőPUSZTAINÉ 1993. 147-148, 153-161; Hegedűs Gy. és Szabó J. közlése. 441